BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Aggasztó lassulást mutat a kínai feldolgozóipar

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

PMI Egyértelműen csökkent januárban a kínai feldolgozóipar teljesítménye, mindkét fontos beszerzési menedzserindex (PMI) tanúsága szerint. A kisebb magáncégeknél végzett felmérésekre támaszkodó HSBC/Markit PMI 49,7 pontos értéke ugyan egy tizeddel magasabb lett a decemberinél, de a zsugorodás/növekedés határát jelző 50 pont alatt maradt. A foglalkoztatottság részindexe minimálisat javult – 49,3 pontról 49,5-re –, ám így se ugrotta meg a már 15 egymást követő hónapja elérhetetlen 50 pontos küszöböt. Peking számára továbbra is nagy feladat, hogy a munkavállalókat átterelje az iparból a szolgáltatásokba – tették hozzá a kommentárok.

Aggasztóbb jelnek tartják az elemzők, hogy a nagyvállalati kör helyzetét tükröző hivatalos PMI 49,8 pontra csökkent a decemberi 50,1-ről – ez a mutató közel két és fél éve nem járt 50 pont alatt, az elemzők hajszálnyi emelkedést vártak. A részindexek közül beszerzési költségeké 2009 márciusa óta nem látott szintre esett vissza, amiben az olajárzuhanás mellett az olcsóbb acél is nagy szerepet játszott. Első látásra az alacsonyabb energiaárak jót tehetnek a világ legnagyobb energiafogyasztójaként számon tartott országnak, de a Reuters által megkérdezett elemzők egy része már deflációs kockázatokat is emlegetett ennek kapcsán; van, aki nem zárja ki az alapkamat, illetve a betéti kamat közeli csökkentését sem. Kína ráadásul maga is jelentős energia-, illetve nyersanyagtermelő, s ha ezek a cégek elkezdik csökkenteni beruházásaikat, azt az egész gazdaság megérezheti.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.