BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hazai fejlesztés vészhelyzetre

Továbbfejlesztették a Vodafone Magyarország munkatársai a cég hordozható mobilhálózatát, az új berendezés lényegesen könnyebb, illetve nagyobb kapacitású, mint elődje. A tegnap bemutatott Instant Network 3G súlya 60 kiló, azaz 40 százalékkal könnyebb az előző eszközénél, üzemeltetéséhez az eddigi négyfős személyzet helyett három ember is elegendő. Míg az első modell percenként 40-50 hívást képes bonyolítani, a magyar gyártású hordozható mobilhálózat katasztrófahelyzetben akár több száz hívás egyidejű kezelésére is alkalmas. Mivel a készülékből egyelőre csak a prototípus áll rendelkezésre, és a gyártása még nem indult be, pontosan nem lehet megmondani, mennyibe kerül, azonban a fejlesztők közlése szerint költsége egy olcsó személyautó árával mérhető össze.

A Vodafone jelenleg tárgyalásokat folytat az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságával az Instant Network 3G próbaüzeméről, és a nemzetközi Vodafone-csoport már most közel egy tucat készülékre adta le igényét a magyar leányvállalatnál. A tervek szerint a sorozatgyártás még idén megkezdődik, a berendezéseket Magyarországon készíti majd.

A nemzetközi Vodafone Alapítvány a katasztrófák sújtotta területek megsegítésére fejlesztette ki 2011-ben a hordozható mobilhálózatot, amellyel 40 perc alatt ingyenes kommunikációs hálózatot tudnak kiépíteni a mentőalakulatok és segélyszervezetek, illetve a túlélők számára. Az első modellt először 2012-ben vetették be a Fülöp-szigeteken, majd a következő évben Dél-Szudánban és a Kongóban is használták. Az új modellt fejlesztő magyar szakemberek 2013 novemberében, a Fülöp-szigeteket sújtó Haiyan tájfun után vettek részt az állomás felállításában és működtetésében, amely 29 napig üzemelt. Ez idő alatt 1,4 millió SMS-t küldtek és 443 288 hívást bonyolítottak le a segítségével.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.