Tovább erősödött a kínai Lenovo, bejöttek a felvásárlások
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság Közel harmadával, 14,1 milliárd dollárra növelte bevételét a Lenovo a december 31-én zárult harmadik üzleti negyedévében az egy évvel korábbihoz képest. A fejlődésében meghatározó szerepet játszott a személyi számítógép üzletág, de az okostelefonok és a szerverek értékesítése is felfutott. A cég 16 millió pc-t szállított le az október-decemberi időszakban, ami 4,9 százalékos növekedés, piaci részesedése rekordszintre, 20 százalékra ugrott. Az ágazat – amelybe a windows-os táblagépek is beletartoznak – 9,2 milliárdos bevételt hozott a cégnek. A világ legnagyobb pc-gyártójának forgalmából egyre nagyobb mértékben részesedik az okostelefonokat, táblagépeket, televíziókat készítő részleg, amely az október-decemberi időszakban 3,4 milliárd dolláros bevételt ért el. A vállalat lezárta a Motorola Mobility akvizícióját, aminek köszönhetően számottevő mértékben tudta növelni okosmobil eladásait. A decemberrel zárult három hónapban a Samsung és az Apple mögött már a harmadik legnagyobb gyártó volt ebben a szegmensben, 6,6 százalékos piaci részesedéssel.
A Lenovo egy másik felvásárlást is befejezett az év végén, az IBM x86 szerver üzletágával megerősített, üzleti felhasználásra szánt eszközöket készítő részlege, az Enterprise Business Group 1,2 milliárd dollárt hozott a cégnek. A cég várakozásai szerint ez az egység egy éven belül ötmilliárd dolláros üzletággá válhat.
A cég üzemi eredménye 325 millió dollár volt a harmadik üzleti negyedévben, ami 3 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.


