Új technológiával fut neki a 450-nek az MVM
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságPÁLYÁZAT Ismét kiírta 450 MHz-es hálózat kiépítésére (az eszközök szállítására és kivitelezésére) szóló pályázatot az MVM Net Zrt. Az állami energetikai vállalat távközlési cége immáron LTE 450-es technológiával hozná létre az új állami mobiladatátviteli rendszert, 12,8 milliárd forintból.
Az MVM Net a 450-es frekvencia használatára tavaly áprilisban kötött szerződést a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósággal (NMHH), a frekvenciát eleve főként digitális közszolgáltatásokra szánták, és ezen indult egyedül a vállalat.
A cég azt vállalta, hogy a hálózat kiépítésének első fázisát – amely 9 nagyváros és az egyszámjegyű főutak lefedését jelenti – már 2014 december 31-re befejezi. Ám a hálózat nem készült el határidőre, sőt: el se kezdték építeni.
A cég eredetileg a CDMA 450 technológiára írt ki tendert, azonban ennek bevezetését nem hagyta jóvá a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Végül az MVM közgyűlése tavaly decemberben úgy döntött: az LTE 450-es megoldást kellene bevezetni. Ez lényegesen korszerűbbnek számít és nagyobb kapacitást kínál, miközben többen is képesek azt szállítani.
A társaságnak február közepén kell írásban beszámolnia az NMHH-nak arról, hol tart a projekttel, a hatóság a dokumentum ismeretében dönthet az esetleges szankciókról. A megállapodás alapján a szerződés súlyos megszegésének minősül a hálózat kiépítésénél a 60 napot meghaladó késedelem, míg kiemelten súlyos esetnek számít a 180 napos csúszás, ami miatt akár a frekvenciahasználati engedélyt is visszavonhatják.
A szállítási pályázatra ismereteink szerint március közepén kell jelentkezniük az ajánlattevőknek, vagyis a 60 napos csúszás garantált- Gyors elbírálás és szerződéskötés esetén esetleg arra lehet mód, hogy a nyári határidőre befejezzék az első fázist.
A szerződés szerint az országos szinten 95 százalékos területi lefedettséget 2016. január elsején kell elérni.


