BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Döntött a bíróság: teljesen a szlovák államé a bősi erőmű

Érvénytelennek mondta ki a pozsonyi kerületi bíróság azt a szerződést, amelyet a bősi vízi erőmű üzemeltetéséről kötött az olasz Enel Szlovákiával 2006-ban - jelentette be a pozsonyi kormány rendkívüli ülése után Robert Fico szlovák miniszterelnök, aki rögtön hozzátette: a döntés nyomán ismét teljes állami ellenőrzés alá vonják a bősi vízierőművet.

Az üzemeltetési szerződést 2007-ben támadta meg bírósági úton Robert Fico előző kormánya, annak előnytelenségére hivatkozva. Később - tavaly decemberben - Robert Fico bejelentette a bősi vízi erőmű üzemeltetéséről 30 évre kötött szerződés azonnali hatályú felmondását.

Bár az ügyben most hozott, másodfokú döntés csak az után válik jogerőssé, hogy az érintett feleknek kézbesítették, a szlovák kormányfő már a bírósági döntés ismertetése után jelezte: még a nap folyamán "fizikailag is" ellenőrzésük alá vonják a bősi vízi erőművet.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.