A Magyar Suzuki Zrt. esztergomi gyárában megkezdődött az új Vitara sorozatgyártása. A japán gyártó 70 ezer Vitarát tervez előállítani a gyártás első évében. Az új modellt a Magyar Suzuki nemcsak Európába, hanem számos új piacra is szállítja majd. Az export célországainak és célterületeinek száma már most is meghaladja a hetvenet, ám a tervek szerint a ezek száma három éven belül eléri a százat. Az új Vitara fejlesztése több mint négy évet vett igénybe. Az új modell mostantól Magyarországon és az európai márkakereskedésekben is kapható. A gyártáshoz 74 magyar beszállító szolgáltatásait veszik igénybe.
Osamu Suzuki, a Suzuki Motor Corporation elnök-vezérigazgatója a sorozatgyártás indítása kapcsán tartott ünnepségen elmondta: az új modell egy valódi négykerékhajtású személygépkocsi, amit minden forgalmazó országba – köztük Japánba is – innen exportálnak. Az elnök-vezérigazgató rámutatott: a magyarországi Suzuki-üzem a japán cégcsoport harmadik legnagyobb gyártóbázisa a világon.
Orbán Viktor miniszerelnök az átadón emlékeztetett rá: a Magyar Suzuki Zrt. – amely most a nyolcadik modelljének gyártását kezdte meg itthon – közvetlenül 3100, közvetve pedig több mint 30 ezer embernek biztosít munkát, megjelenése óta pedig 3,5 milliárd eurót fektetett be Magyarországon. Jelenleg itthon 149 japán cég működik, 25 ezer munkavállalónak adva munkát. Csak a múlt héten pedig újabb három japán vállalat jelentette be, hogy hazánkba hoz tevékenységet.
A magyar kormány célja, hogy 2018-ra megvalósuljon a teljes foglalkoztatottság Magyarországon – jelentette ki a miniszterelnök. A kormányfő szerint a kabinet minden erejével azon van, hogy teljesítse a Magyar Suzukinak korábban tett vállalásait: így három éven belül át kívánják adni a Komáromnál építendő, nagy teherbírású Duna-hidat, és 2018-ra megépülhet az Esztergomot az M1-es autópályával összekötő gyorsforgalmi út is.
A miniszterelnök közölte azt is: politikai szempontból meglehetősen viharos évek vannak Esztergom mögött, ám a kormány még az első félévben megállapodást köt az önkormányzattal. Orbán Viktor emlékeztetett rá: a Suzuki megjelenése előtt nem létezett autóipar Magyarországon, a világháború utáni évtizedekben a KGST-országokból importált modellek szegényes kínálatával kellett beérni. Ezért amikor megjelentek az első, Esztergomban gyártott autók a magyar utakon, mindenki egy kicsit magáénak, egyben a rendszerváltás jelképének tekintette őket, erre utalt „A mi autónk” szlogen is. Alapítása óta a Magyar Suzuki Zrt. esztergomi üzemében több mint 2,5 millió jármű gördült le a gyártószalagról, amivel a vállalat jelentősen túlszárnyalta a Suzuki Motor Corporation által eredetileg tervezett évi 50 ezres darabszámot. A Magyar Suzuki 2015-ben hozzávetőlegesen 165 ezer gépkocsi gyártásával számol.
Ülésalkatrészek a Rábától
Újonnan elnyert megrendelés révén gyarapítja a Rába a Suzuki számára szállított termékei körét: a most megkötött megállapodással évi mintegy 2 milliárd forint értékű üzletet nyert el a társaság alkatrész-üzletága az új Suzuki Vitara teljes életciklusára – közölte a gépipari cég. A Rába móri egysége évek óta szállít alkatrészeket a japán gyártó több modelljéhez. A Rába Járműalkatrész Kft. idén márciustól hat évre szóló megrendelést nyert el az új Suzuki Vitara üléshuzata és fejtámlája varrására, az ülőlap préselésére, az ülésvázak hegesztésére, valamint az ülés-huzalvázak gyártására.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.