Közel ötödével növelte tavaly értékesítését a Fundamenta
EREDMÉNY Eddigi legjobb lakásszámla-értékesítési eredményét érte el 2014-ben a Fundamenta-Lakáskassza Zrt.: 2014-ben 422 milliárd forint szerződéses összegben kötött új üzleteket, így hozzávetőlegesen ötödével növelte teljesítményét – hangzott el a társaság tegnapi sajtótájékoztatóján. A szerződések darabszámában szintén jelentős, 12 százalékos volt a növekedés, 2014-ben (emelésekkel együtt) 139 ezer szerződést kötött a három értékesítési csatorna. A legnagyobb növekedést a Fundamenta Személyi Bankár hálózata érte el 289 milliárd forintos teljesítményével, ez 60 milliárd forinttal volt magasabb, mint a 2013-as érték. A partnerértékesítés az előző évvel közel azonos, 117 milliárd forint szerződéses összeggel továbbra is a második legjelentősebb csatorna. Az online és a telefonos értékesítést magában foglaló alternatív csatorna növekedett a legdinamikusabban, az előző évhez képest 74 százalékkal, 16 milliárd forintra nőtt az éves eladása.
A hitelezésben 36 százalékos növekedést produkált a társaság, így összesen növelve 68,5 milliárd forint lakáshitelt nyújtott. Gergely Károly elnök-vezérigazgató szerint idén ismét kiemelkedő szerep juthat a Fundamentának az új lakáshitelek finanszírozásában. Miután a társaság – tette hozzá – kizárólag forint alapú hiteleket folyósít és folyósított, és így nem érintett a devizahitelek átváltásában, ezért 2015-ben teljes egészében az új hitelkihelyezésekre koncentrálhat.
A betétállomány növekedéséből adódóan a Fundamenta-Lakáskassza konszolidált mérlegfőösszege 401,5 milliárd forintra nőtt az egy évvel korábbi 368,8 milliárdról, az adózás utáni eredmény pedig 6,8 milliárd forintot tett ki az előző évi 5,9 milliárd után. A Fundamenta továbbra is visszafogott osztalékpolitikát követ, az előző évekhez hasonlóan adózás utáni eredményének mintegy egyharmadát (a tervek szerint 2,5 milliárd forintot) fizeti ki tulajdonosainak.


