BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Balog elismerte, hogy nem fizetik ki az ápolók túlóráit

Balog Zoltán humán miniszter tegnap az ATV-nek elismerte, hogy nem fizetik az ápolónők túlóráit a kórházak, miközben három hete a tárcája által végzett vizsgálat ennek éppen az ellenkezőjére jutott. Vagyis hogy a kórházak fizetnek.

Balog Zoltán elismerte, hogy több kórházban sem fizetik ki a túlórabéreket. Az EMMI minisztere annak ellenére beszélt erről az ATV-nek, hogy korábban a szaktárca vizsgálatot indított a Péterffy Kórházban, de nem találtak problémát - írja a Nol.hu.

Március közepén zárult le az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) országos vizsgálata az ápolói túlórapénzek kifizetésével kapcsolatban; a felmért intézményeknél a rendkívüli munkavégzésért 3,9 milliárd forintot fizettek ki a dolgozóknak. A hírről akkor a Magyar Nemzet számolt be.

A lap jelezte azt is, hogy a vizsgálat azután történt, miután február elején az RTL Klub riportot készített a budapesti Péterfy Sándor utcai Kórházról, ahol két ápolónő nyilatkozott arról, hogy nem fizetik ki a túlóráikat, csak az alapbérüket.

A túlórapénzek folyósítását egy uniós irányelv szabályozza. Ennek alapján a későbbi elszámolás is lehetséges. Az intézmények általában háromhavonta fizetik ezeket a juttatásokat a dolgozóiknak. Ez a Magyar Nemzet által közölt vizsgálati eredmény is erre a következtetésre jutott. A lezajlott EMMI-vizsgálat után azt is nyilvánosságra hozták, hogy az állami fenntartású kórházakban tavaly rendkívüli munkavégzésért több mint 3,9 milliárd forintot fizettek ki.

A cikk, de más sajtóhír sem számolt be arról, hogy a miniszter a tárcája által végzett ezen vizsgálat megállapításaival már ne értene egyet, vagy korábban ne azonosult volna.

Az ügyet kirobbantó ápolónő egyébként a hétvégén fölmondott munkahelyén a Péterfyben. mert fekete ruhában akart tiltakozni, ezt azonban a Péterffy vezetői nem engedték. A nővér azért indított figyelemfelkeltő akciót, mert állítása szerint nem fizetik ki neki és társainak a túlórákat, és túl vannak terhelve - írja a Nol.hu.

Szolidaritási mozgalom indult a Facebookon. A közösség tagjait arra biztatják, hogy hétvégenként fekete ruhában, vagy ha úgy nem megy, fekete szalaggal fejezzék ki elégedetlenségüket az egészségügy állapotával, illetve az ápolók helyzetével kapcsolatban. Ezt sokan már ezen a hétvégén is megtették.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.