BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Érkeznek a vásárlókhoz az első Apple okosórák

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Ma kezdik kiszállítani az előrendelés során Apple Watch okosórát vásárlóknak a társaság új készülékeit. Azt egyelőre nem hozták nyilvánosságra, hogy mennyit rendeltek az eszközből a felhasználók, azonban az előzetes becslések alapján többmilliós eladásra lehet számítani már az első hetekben is.

Az Apple új termékeit április 10-től lehetett megrendelni, a hatalmas érdeklődést mutatja, hogy voltak olyan modellek, amelyek esetében legkorábban nyárra vállalták a szállítást, de rengetegen kaptak olyan visszajelzést is, hogy 4-6 hetet kell várniuk, mire kézbe vehetik az okosórát. A helyzet az elmúlt két hétben valamelyest javult, ugyanis az elmúlt napokban a cég sok felhasználó felé jelezte, hogy a több hetes várakozás helyett néhány napon belül megkaphatják az eszközt. Bár az Apple még csak most kezdi kiszállítani az okosórákat, Kínában már számos másolat közül válogathatnak a fogyasztók. A távol-keleti országban egyébként már az új eszköz márciusi bemutatását követő napokban megjelentek az első hamisítványok, és jóval olcsóbban kínálják azokat, mint az eredetieket, egyes cégeknél a hatodát kell csak fizetni egy utánzatért.

Az Apple Watch-ból három fő változat készül, a legolcsóbb, Sport modelleket 349 dollártól lehet megvenni, a fémből készül alapmodell ára 549 dollártól indul, míg a 18 karátos arannyal készülő Editionért már legalább tízezer dollárt kell fizetni. Az új készüléket hivatalosan egyelőre csak 9 országban forgalmazzák, azonban már elindultak a találgatások arról, hogy mikor érkezik az eszköz a második hullámba tartozó piacokra. Az olasz iSpazio portál információi szerint Olaszországban május 8-től lehet majd előrendeléseket leadni az Apple Watch-ra. A vállalat új készüléke várhatóan meghatározó szerepet játszik abban, hogy az idén többszörösére nő az eladott viselhető okoseszközök száma. Az IDC elemzése szerint a múlt évben 19,6 millió ilyen terméket értékesítettek világszerte, az idén pedig 45,7 milliós lehet a forgalom.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.