BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magasra csapott idén a fúziós hullám

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A válság óta nem látott olyan első negyedévet a világ a felvásárlási piacon, mint idén. A fúziós láz folytatódását most elsősorban az olajszektorban várják

Gőzerővel folytatódott idén a már tavaly is jócskán megélénkült fúziós-felvásárlási tevékenység (M&A) szerte a világon: 2015 első negyedévében 902,2 milliárd dollár értékű ügyletet jelentettek be, ez 23 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Ennél nagyobb számot utoljára 2007 első negyedévére mutatott ki a területre szakosodott Dealogic pénzügyi szolgáltató jelentése, akkor három hónap alatt az ezermilliárd dollárt is átlépte az M&A-k értéke.

A legélénkebb tevékenység az egészségügyben zajlott 2015 első negyedévében, ideértve a gyógyszeripari cégeket: összesen 126,5 milliárd dollárnyi frigyet jelentettek be, és volt 20 milliárd dollárnál nagyobb ajánlat is, ezt az amerikai AbbVie tette a Pharmacyclicsre. Utóbbi jó példa a szektorbeli M&A-k egyik mozgatórugójára: a nagy gyógyszergyártó a kisebb biotechnológiai vállalat egyetlen termékét akarta megszerezni – ez egy innovatív rákgyógyszer –, megspórolva az esetleg évekig tartó saját fejlesztések költségeit.

Az egészségügyi szektorban dúló fúziós lázat jól mutatja, hogy a mintegy három évtizede működő Dealogic összesítései szerint ez csak a hatodik olyan negyedév volt, amikor az ottani M&A-k értéke átlépte a 100 milliárd dollárt. A második helyezett a 113 milliárd dollárnyi M&A-t elérő ingatlanszektor lett (itt is utoljára a válság előtt, 2007 első negyedévében mutattak ki ennél magasabb adatot, igaz, bő negyvenmilliárd dollárral). Értékben számolva ezután következik az IT-ágazat, 84,3 milliárd dollárral, ha viszont az ügyletek számát nézzük, akkor ez a terület vezet, hiszen itt 2058 megállapodást hoztak össze három hónap alatt.

A legnagyobb szabású házasságot a negyedév vége előtt pár nappal jelentették be; a HJ Heinz és a Kraft Foods 51-49 arányú, 45,4 milliárd dollar értékű fúziója, ami egyszersmind a harmadik legnagyobb M&A az élelmiszeripar modern történetében. Az idei eddigi rekordügylet viszont már egy héttel a negyedév lezárulta után következett, mégpedig abban az energiaszektorban, amely az első három hónapban csak a 8. tudott lenni az ágazati ranglistán.

A brit-holland Shell 47 milliárd font, azaz több mint 70 milliárd dolláros ajánlata a brit BG Groupra vélhetőleg alaposan átalakítja a második negyedévi ágazati sorrendet. Különösen így lehet ez akkor, ha – mint sok elemző feltételezi – a Shell-ajánlat volt a startjel egy újabb hatalmas konszolidációs hullámra az alacsony olajárakkal küzdő szektorban. A BG megszerzésével a Shell nagy lépést tesz afelé is, hogy piaci kapitalizáció terén felzárkózzék a világranglistát vezető Exxon Mobilhoz (ez szintén óriásfúzió eredményeként jött létre az előző, az ezredforduló körüli hullámban).

A mintegy 360 milliárd dollár értékű Exxon Mobil viszont maga is újabb bevásárlásra szánhatja a rá magát: már tavaly keringtek arról piaci pletykák – emlékeztetett most az angolszász gazdasági sajtó -, hogy az amerikaiak a harmadakkora piaci értékű brit BP-t nézték ki felvásárlási célpontként. Utóbbi azért is kínálkozó választás lehet, mert bár a BP mostanra nagyjából rendezte a 2010-es Mexikói-öböl beli fúrótorony-katasztrófa miatti kártérítési ügyeket, és a profittermelő képességét is visszanyerte, még előtte áll egy több milliárd dollárra rúgó büntetés (a pontos összeget várhatóan e hónap végén jelentik be), ami sokat ronthat a készpénzhelyzetén..

A Shell-BG ügylettel, illetve az ugyanakkor bejelentett újabb, ezúttal 28,9 milliárd dolláros gyógyszeripari ajánlattal – utóbbit az amerikai Mylan generikus gyártó tette ír vetélytársára, a Perrigóra – az idén nyilvánosságra került M&A-k értéke már átlépte az ezermilliárd dollárt. Ha ez az ütem folytatódik, akkor a 2015-ös frigyek értéke meghaladhatja a 3700 milliárd dollárt, aminél többet csak 2007-re mutatott ki eddig a Dealogic (4300 milliárdot).

A folytatódás mellett pedig sok minden szól. A vevők most még alacsony kamat mellett juthatnak hitelhez – már ha nem tartoznak a masszív készpénzállományú vállalatok népes táborába –, a részben vagy egészben részvénycserés ügyleteket pedig segítik a magasan járó árfolyamok. Azt azonban mindenki tudja, hogy ez a helyzet nem tart örökké – figyelmeztetett nemrég egy a The Wall Street Journalben megjelent elemzés is –, így ha egy vállalat vezetése M&A segítségével akarja növelni eredményeit, akkor inkább előbb kell lépnie, mint utóbb.

Tarolnak a tanácsadók

Még a legnagyobb befektetési bankokkal, illetve tanácsadókkal is ritkán fordul elő, hogy egy nap 100 milliárd dollár értékű ügyletben legyenek érintettek, a Goldman Sachs viszont erről számolhatott be idén áprilisban: egyike annak a három cégnek, amelyik a 70 milliárdos Shell-BG ügylet létrehozásán ügyködött, emellett benne volt a Mylan-Perrego frigy összehozásában is. Az előbbin mintegy 50 millió dollárt kereshet az amerikai befektetési bank, ugyanannyit, mint a Robey Warshaw, míg az ügylet harmadik közreműködője, a Bank of America 82 millió dollárról nyújthat be tanácsadói számlát a Shellnek a Thomson Reuters szerint. Az első negyedévben is a Goldman Sachsnek jutott a legnagyobb szelet a globális M&A-tortából: értékben számolva az ügyletek 23,4 százalékában volt érintett (ez 211 milliárd dollárt jelent), és az összesen 90 megállapodáson 752 millió dollárt kereshetett a bank.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.