BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Előrehozott választást jelentett be Magyarország egyik legfontosabb szövetségese – az elnök a tévében mondta el, mi az oka

Aleksandar Vucic szerb elnök bejelentette, hogy a törvényes határidő előtt választás lesznaz országban, de a pontos időpontot nem közölte. A gazdasági lassulással és a politikai feszültséggel indokolta az előrehozott választások szükségességét, miközben az egyre erősödő kormányellenes tüntetésekre is reagált.

Aleksandar Vucic szerb elnök televíziós interjúban közölte, hogy az ország gazdasága „lassabban növekszik, mint kellene”, aminek okát részben a politikai elit egy részének felelőtlen viselkedésében, részben pedig a „szándékosan keltett zavargásokban” látja. Vucic szerint ezek a folyamatok minden szerb állampolgár életére kihatnak, ezért döntött az előrehoz választás mellett – írta a Mandiner.

Alekszandar Vucsics szerb elnök (Fotó: AFP) Aleksandar Vucsics a  gazdasági lassulást és a politikai feszültséget okolta az előrehozott választások szükségessége miatt, miközben az egyre erősödő kormányellenes tüntetésekre is reagált /
Aleksandar Vucic a gazdasági lassulással és a politikai feszültséggel okolta az előrehozott választás szükségességét, miközben az egyre erősödő kormányellenes tüntetésekre is reagált / Fotó: AFP

A pontos dátumról nem esett szó. Az elnök úgy fogalmazott, hogy 

az előrehozott választás a törvényes és alkotmányos határidő előtt lesznek, és az illetékes intézmények fogják meghatározni az időpontot.

Vucic a kormányellenes tüntetésekre reagálva kijelentette, hogy a rendőrség „rendkívül türelmes és béketűrő”, és külön jutalmat kíván kérni azoknak a rendőröknek, akik szerinte indokolatlan fizikai inzultusokat szenvednek el a rend fenntartása érdekében.

Az elnök hozzátette: az elmúlt 12-13 évben többet értek el, mint az azt megelőző hat évtizedben, és folytatni kívánják ezt a munkát.

Létfontosságúvá vált az előrehozott választás

A politikai feszültség hónapok óta fokozódik Szerbiában, a tüntetések főként a kormány belpolitikai döntései és az EU-hoz fűződő kapcsolatok miatt erősödtek fel. A közelgő választások időzítése kulcsfontosságú lehet az ország uniós csatlakozási folyamatában, miközben a koszovói helyzet továbbra is a belpolitikai viták középpontjában áll.

Vucic kijelentése, miszerint „vannak az országban olyanok, akik hatalomra akarnak kerülni, de nem választások útján”, újabb jelzés, hogy a következő hónapokban élesedhet a politikai küzdelem. A döntés most az állami intézmények kezében van, a választás pontos időpontja pedig továbbra is a levegőben lóg.

Szerbia elnöke történelmi lépésre szánta el magát, ez Vlagyimir Putyinnak biztos nem tetszik

Aleksandar Vucic hivatalba lépése óta szerdán először látogatott el Ukrajnába. Szerbia elnöke részt vesz az odesszai Ukrajna–Délkelet-Európa-csúcstalálkozón. Vucic lépése a Szerbia és az Európai Unió közötti viszony javulását, valamint azt jelezheti, hogy Belgrád újragondolja az orosz–ukrán háborúval kapcsolatos semleges álláspontját.

 

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.