A pénteki alaszkai Trump–Putyin-csúcstalálkozót eddig a kézfogások, mosolyok és a diplomáciai légkör javulása jelezte, ami éles ellentétben áll egy korábbi fehér házi látogatással, amikor Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nyílt konfrontációba keveredett az amerikai elnökkel, és az esemény végül súlyos diplomáciai kudarccal végződött Kijev számára. S bár a mostani találkozó még nem ért véget, a hangulatban már most óriási különbségeket lehet észrevenni.
Donald Trump és Vlagyimir Putyin augusztus 15-én, pénteken találkozott Anchorage-ban, Alaszkában megvitatni az ukrajnai háború kérdéseit. A találkozó különleges jelentőségű, mivel Putyin először látogatott az Egyesült Államokba több mint egy évtized után, és a megbeszélésen nemcsak a két vezető, hanem magas rangú amerikai és orosz tisztségviselők is részt vettek.
A találkozó kezdetén Trump és Putyin barátságos kézfogással üdvözölték egymást, és Putyin egy ritka gesztussal még az amerikai elnök páncélozott limuzinjába is beült.
Ezzel szemben a februári fehér házbeli találkozón Zelenszkij retorikája éles, provokatív volt:
Elemzők szerint Zelenszkij a tárgyaláson túl konfrontatív módon próbált nyomást gyakorolni, ami a diplomáciai eredmények rovására ment.
A két esemény kontrasztja világosan mutatja, hogy a személyes stílus és a hozzáállás milyen mértékben befolyásolja a diplomácia sikerét. Míg Alaszkában a barátságos légkör előrelépést tett lehetővé, a fehér házbeli találkozó Zelenszkij nyílt konfrontációja miatt a nemzetközi közvéleménynek is feszült helyzetet mutatott.
Rendkívüli: történelmi pillanat, megérkezett Alaszkába az amerikai és az orosz elnök, megkezdődik a Trump–Putyin-csúcstalálkozó – videó
Az egész világ a pénteki alaszkai csúcstalálkozóra szegezi tekintetét. Donald Trump és Vlagyimir Putyin is megérkezett a helyszínre. Akár maratoni hosszúságú is lehet a tárgyalás.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.