Megmutatják a szentendrei avantgarde-ot Kínának
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságSzerencsés véletlenből lett magyar kiállítássorozat Kínában. A pekingi Magyar Kulturális Intézet vezetőjének, Buslig Szonja Andrea sinológus-régésznek és a szentendrei galeristának megismerkedése banális helyzetnek köszönhető: az igazgatónő egy kínai csoporttal Szentendrére látogatott, vásárolt egy szobrot az Erdész Galériában és miközben a galerista a buszhoz cipelte a művet, meg is állapodtak az együttműködésben.
2014 novemberében lezajlott az első közösen szervezett tárlat, Jogosz (Georgios Tzortzoglou) képzőművész neves kortárs zeneszerzők kottáira festett műveiből. Jorgosz, aki maga is zenél (a Balkan Fanatik zenekar alapítója), nem illusztrálja a zenét, kották grafikai vonalait továbbfejlesztve visszafogott, elegáns konstruktivista képeket hoz létre. Az egyedi darabokat a saját szignója mellett aláiratja a zeneszerzővel is, már több mint 300 festményt készített, ezekből állítottak ki Pekingben. Éppen a zenei háttere miatt esett rá a választás, Kínában elismerik és oktatják a Kodály-módszert, Jorgoszt népzenén alapuló világa érdekessé tette.
Az eseményen részt vettek a kínai Kulturális Minisztérium tisztségviselői és egy hároméves kiállítássorozatról tárgyaltak a magyar galeristával. Az első évben egy-egy művész bemutatkozására kerülhet sor, utána a konstruktív irányzatokra, a klasszikus magyar avantgarde alkotóival, mint Moholy-Nagy, Kassák és követői, majd a harmadik évben az experimetális, legfrissebb, legújabb fiatalokra, a műfaji határokat is kitágítva a videók, installációk felé. Természetesen minden esetben a magyar anyag mellé kínait is társítanak a helyiek. Ennek a tervnek az első eseménye a május 16-án nyíló efZámbó tárlat. A magyar fél által átküldött portfoliókból a kínaiak választották ki a művészt, aki most együtt fog kiállítani Su Xinpinggel, a Központi Szépművészeti Akadémia alelnökével.
A tárlat nem értékesítéses, de Erdész László talált egy kínai kereskedelmi galériát a híres kínai művészeti központban a régi fegyvergyárakban és raktárakban kialakított 978 névre hallgató negyedben. A Jang Galériának ráadásul szingapúri lerakata is van.
A kínai fél kérésére efZámbó friss munkákat küld, és készül egy életműkatalógus is a megnyitóra.
Wahorn New Yorkban
A Bizottság együttes másik tagja, Wahorn András is nemzetközi sikert könyvelhet el. Az általa tervezett és egyedi grafikai technikával megvalósított lemezborítókból és plakátokból vásárolt New York-i MOMA gyűjteménye, ahová kizárólag meghívásos alapon lehet bekerülni.A New York-i konzulátuson működő Magyar Művészeti Központon keresztül kereste meg Wahornt Juliet Kinchin, a MoMa építészettel és dizájnnal foglalkozó kurátora, aki a 80-as években járt Magyarországon és élőben is hallotta a zenekart.


