BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Versenyhátrányban a magánmentők

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Egyenként is több tízmillió forinttal rövidítheti meg a mentéssel foglalkozó nagyobb cégeket az a rendeletmódosítás, amely monopolhelyzetbe hozza az Országos Mentőszolgálatot a rendezvények egészségügyi biztosításának piacán. A legújabb egészségügyi salátatörvényben módosított mentőrendelet jelentősen kibővítette azoknak a rendezvényeknek a körét, amelyeken kizárólag az Országos Mentőszolgálat nyújthat egészségügyi biztosítást. Eddig ebbe a körbe csak az állami, a „kiemelkedő fontosságú” rendezvények és a nemzeti ünnepek tartoztak, ezentúl viszont többek között az európai vagy nemzetközi sportrendezvények, az autómotor-, illetve lovassport-rendezvények és a tízezernél több résztvevőt vonzó szabadtéri fesztiválok is.
A rendezvények egészségügyi biztosítása ma összesen évi 100-200 millió forint bevételt jelent az öt nagy és a tucatnyi kisebb magánmentőnek, egy rendezvényért átlagosan 10 ezer forintot fizetnek óránként a szervezők. A nagy hazai sportszövetségek többsége jellemzően valamely magánszolgáltatóval áll szerződésben (van, amelyik hirdetési bevételből fedezi a költségeket, így a szervezőknek nem kell fizetniük). Ezeket a kontraktusokat most elvileg fel kellene mondani. A kifejezetten sportrendezvények biztosítására alakult Oxy Team ügyvezető igazgatója azonban erről hallani sem akar. Nagy Tibor azt mondja, már a 2017-es vizes vb-re is érvényes szerződésük van a Magyar Úszószövetséggel, amelynek elnöke, Gyárfás Tamás is kiállt a magáncégek mellett mondván: a magyar úszósport érdekeit is az szolgálja, „hogy a számára mind szakmailag, mind anyagilag optimális, kipróbált partnerét megtarthassa”. A sportszövetségek közül a kajak-kenu, a birkózó-, az ökölvívó-, a röplabda- és a golfszövetség vezetői is síkra szálltak korábban azért, hogy a sportrendezvények egészségügyi biztosítását a jövőben is a magánszolgáltatók láthassák el – úgy látszik, hiába.

Nagy Tibor lapunknak elmondta: az Alkotmánybírósághoz és a Gazdasági Versenyhivatalhoz fordulnak, mert egyrészt egy elvileg szabad piacon a rendezvényszervezőknek ezentúl nem lesz szabad választásuk, másrészt a szaktárca rendeleti úton monopolhelyzetbe hozza az egyik piaci szereplőt.
A rendeletmódosítás ráadásul kötelező együttműködést ír elő a szabadpiaci szereplőknek az OMSZ-szel, amely „a sürgősségi betegellátás hatékonyságának javítása és a folyamatos ellátás biztosítása érdekében .. együttműködési megállapodást köt”. Mivel az „együttműködés” tartalmára nem tér ki a rendelet, Takács Zoltán, a Főnix-Med magánmentő vezérigazgatója szerint csak a Mentőszolgálaton múlik, hogy teljesen kihúzza-e a szőnyeget a magánmentők lába alól.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.