Csökken, de még magas a működő cégek száma
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságSTATISZTIKA A működő társas vállalkozások száma 2015 első negyedévében ugyan csökkent Magyarországon, de még így is közel 18 lakosra jut egy vállalkozás, ami igen magas szám – áll a Bisnode nemzetközi cégminősítő elemzésében. Jelenleg közel 540 ezer társas vállalkozás működik hazánkban, ami 2,3 százalékkal kevesebb, mint 2014 első negyedévében.
A Bisnode adatai szerint 2013 közepén állt meg a magyar cégek számának növekedése, és azóta havi szinten közel csak kétezer vállalkozás alakul, míg korábban volt olyan is, amikor havonta 7000 újonnan alapított céget regisztráltak. Mivel közel két éve megállt a magyar vállalkozások számának növekedése, biztosan állítható, hogy a korábban jellemző cégalapítási láz egy ideig nem tér vissza – vélik a társaság szakértői. A törvényi változások a múltban is jelentősen befolyásolták a cégalapítási kedvet, de a változtatások életbelépése előtt kiemelkedő cégalapítási adatok voltak jellemzőek: 2014 márciusában kiugróan megemelkedett az új vállalkozások száma, mivel a tavalyi év közepéig még 500 ezer forintos törzstőkével is lehetőség volt cégalapításra. Jól látszik ez az új cégek számában is: míg tavaly márciusban 4500 új vállalkozást jegyeztek be, addig idén márciusban mindössze 2340-et. 2014 első negyedévében pedig 10 ezernél valamivel több új vállalkozást alapítottak, 2015 ugyanezen időszakában pedig már csak alig több mint 6500-at.
Az elemzés szerint a legtöbb iparágban csökkent a működő cégek száma. A vegyiparban, az élelmiszer-, ital-, dohánytermék-gyártás és a mezőgazdaság területén nőtt mindössze a számuk, bár a növekedés itt sem haladta meg a negyed százalékot. A legnagyobb mértékű csökkenés a papíriparban, az építőiparban, a fafeldolgozás terén történt, ahol a cégszám- csökkenés mértéke 4 százaléknál is magasabb. Ennek alapján elmondható, hogy továbbra sem a gazdasági helyzet által igencsak sújtott építőiparban látják a vállalkozók a boldogulás útját – áll az elemzésben.


