Fizetésképtelen a BTel
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság Csütörtökön tartotta volna éves rendes közgyűlését a Business Telecom (BTel) – az esemény azonban elmaradt. A hónapok óta fizetési nehézségekkel küzdő társaság adós maradt a budapesti iroda bérleti díjával, ezért egy nappal a közgyűlés előtt a bérbe adó felmondta szerződésüket, és kizárta a céget az irodából. A közgyűlést május 29-én tartják meg a BTel kecskeméti székhelyén.
Az igazgatóság beismerte: a reorganizációs terv első szakaszát nem sikerült teljesíteni az április 30-i határidőig, a társaság fizetésképtelenné vált. A cégnek a március 20-i rendkívüli közgyűlés szerint 9,3 milliárd forintot meghaladó lejárt és még le nem járt tartozása volt, ezen belül közel 8 milliárd volt a kötvénytartozás.
A cég egyrészt az Xprime jogainak értékesítéséből, másrészt a kötvények törzsrészvénnyé konvertálásából tervezte rendezni kötelezettségeit. Utóbbihoz alaptőke-emelésre lett volna szükség, az igazgatóság a jelenlegi egymilliárd forint körüli jegyzett tőke 5 milliárd forint fölé emelését kérte volna a részvényesektől. A konverzió valószínűleg a távközlési cég utolsó kétségbeesett lépése lett volna. Tavaly novemberben volt szó arról is, hogy egyik részvényese, a Skillinvest Kft. révén közvetve tulajdonos Timur Rahimkulov segíti ki közel egymilliárd forintos tőkeinjekcióval a céget. Az orosz milliárdos viszont december végén úgy döntött, mégsem száll be. A cég ellen felszámolási eljárás is folyik. A szintén tőzsdén forgó Altera által kérvényezett eljárás megindítását április 20-án hagyta jóvá a bíróság. Az Alterának mintegy 25 millió forintnyi 2014-ben lejárt BTel kötvénye van, és 26 millió forint névértékű idén lejáró hitelpapírral is rendelkezik.
Még tart a felfüggesztés
A BTelnek a hatóságokkal is meggyűlik a baja. Április 22. óta nem kereskednek a tőzsdén a részvényeivel és a kötvényeivel, mivel a Magyar Nemzeti Bank elrendelte a felfüggesztésüket.A jegybank azért tiltotta meg az értékpapírokkal való kereskedést, mert a távközlési cég még mindig adós a 2013-as évi auditált konszolidált éves beszámoló közzétételével.
Hogy mikor lehet ismét kereskedni a papírokkal, azt nem tudni, mivel a felfüggesztés addig tart, amíg a dokumentumokat nyilvánosságra nem hozzák.
A jegybank azért tiltotta meg az értékpapírokkal való kereskedést, mert a távközlési cég még mindig adós a 2013-as évi auditált konszolidált éves beszámoló közzétételével.
Hogy mikor lehet ismét kereskedni a papírokkal, azt nem tudni, mivel a felfüggesztés addig tart, amíg a dokumentumokat nyilvánosságra nem hozzák. -->


