BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kicsi a magyar piac, muszáj külföldre menni

Kicsi a magyar piac, előbb-utóbb muszáj a hazai cégeknek külföldre menniük – mondták cégvezetők lapunk mai konferenciájának Hazai vs. globális című panelbeszélgetésén.

„A további fejlődéshez európai szinten kellett gondolkodni” – indokolta Balogh Levente azt, hogy cége, a Szentkirályi Ásványvíz Kft. beolvadt a Central European Mineral Water Holdingba (CEMW), amelynek meghatározó kisebbségi tulajdonosává vált, továbbá betölti a vállalat elnöki pozícióját is. Elmondta: ötmillió magyar él külföldön, akik Magyarország mellett ugyanúgy piacot jelentenek a cége számára. „Tudomásul kell venni, hogy Magyarország egy nagyon kicsi piac, így muszáj külföldre tekinteni” – tette hozzá.

A hazai piac korlátozottságát egy másik szempontból emelte ki Lakatos Péter, a Videoton vezérigazgatója. „Ha növekszik egy hazai cég, kérdéses, hogy itthon talál-e hozzá megfelelő szakembereket, hiány van ugyanis a minőségi munkaerőből” – mondta. Szerinte emellett kevés befektetési célpontként szóba jöhető vállalkozás van Magyarországon, amely képes a növekedésre. „Kérdés az is, hogy gyerekeinknek lesz-e majd kedvük itthon vállalkozni?” – tette hozzá. 

„Nem szeretem azt a megkülönböztetést, hogy magyar vagy külföldi cég, ugyanis előbb-utóbb az adott hazai vállalkozás kinövi a magyar piacot, és elindul külföld felé” – kezdte hozzászólását Varga Zoltán, a különböző szektorokban (például média, vegyipar) érdekelt cégeket összefogó Centrál Csoport tulajdonos-vezérigazgatója. A Wizz Air-ben is részesedéssel rendelkező pénzügyi befektető kiemelte, hogy a légitársaság sikerében nagy szerepet játszott, hogy a céget kezdetektől fogva a nyitottság jellemezte, a dolgozók fele már az elejétől fogva külföldi, illetve az angol a munkanyelv. „Magyarország szerintem nem egy inspiráló hely, szeretek itt élni, azonban ha több időt töltök el külföldön, akár Varsóban is, úgy érzem, hogy ott inspiratívabb, szabadabb leszek. Ez a nyitottsággal van összefüggésben. Nem vagyunk elég nyitottak, ennek megváltoztatásához az oktatásba kell több pénzt fektetni” – mondta Varga Zoltán.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.