BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Százmilliárdokat költünk el okostelefonnal

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A tavalyi 300 milliárd dollárról 2018-ra 850 milliárd dollárra bővülhet az okostelefonok elterjedésével megjelent szolgáltatások piaca – derül ki a Digi-Capital elemzéséből.

A piackutató cég többek között a mobiltelefonos vásárlások, a mobileszközökre optimalizált hirdetések és az egyéni, valamint üzleti felhasználásra szánt alkalmazások szegmensét vizsgálta. A teljes szektor növekedésében meghatározó szerepet játszik a mobil e-kereskedelem, amely már tavaly is kétszázmilliárd dolláros forgalmat generált, azonban 2018-ra ez az érték elérheti a 600 milliárd dollárt.

Míg egyelőre az amerikai kontinens élő fogyasztók vásárolnak a legnagyobb értékben okostelefonjaik segítségével, addig a vizsgált időszak végére az ázsiai felhasználók költése lesz a nagyobb. Ázsia előretörését jelzi, hogy az Amazon és az eBay mellett az Alibaba is meghatározó szereplővé válik ezen a piacon. A kínai e-kereskedelmi cégnél rendkívül gyorsan bővült a mobiltelefonról lebonyolított tranzakciók értéke, a vállalat közlése szerint a tavaly október-decemberi időszakban 53 milliárd dollárért vásároltak a különböző platformjaikon a felhasználók, ez háromszorosa volt az egy évvel korábbinak. Ennek megfelelően a mobilos tranzakciókból származó árbevételük is megugrott, több mint ötszörösére nőtt.

A Digi-Capital elemzése szerint a múlt évben a mobileszközökre optimalizált hirdetések értéke még elmaradt az alkalmazásokhoz köthető üzleti lehetőségektől, azonban ez a helyzet a közeljövőben alaposan megváltozik. Ennek hátterében az áll, hogy a rendkívül sikeres mobil stratégiát követő Facebook, illetve az új lehetőségre kicsit lassabban reagáló, de egyre komolyabb erőket mozgósító Google idővel átformálja a hirdetők megközelítését is. A világ legnépszerűbb közösségi oldalát működtető cégnél az első negyedéves 3,32 milliárd dolláros reklámbevétel 73 százalékát már a mobileszközökre szánt hirdetések adták. Egy évvel korábban még csak 59 százalékos volt a részesedésük. A trend a következő években tovább erősödik, aminek köszönhetően 2018-ra 85 milliárd dollárosra bővülhet ez a szegmens, amivel a Digi-Captital által vizsgált területek közül a második legnagyobb lehet.

Ugrásszerű fejlődést prognosztizált a piackutató vállalat az egyéni felhasználásra szánt mobilalkalmazások piacán is. A fizetős applikációk, illetve a programok beépített vásárlási lehetőségek tavaly 30 milliárd dollárt hoztak a szektor szereplőinek, ez az összeg azonban a vizsgált időszak végére 75 milliárd dollárra nőhet. A Digi-Capital szerint tavaly a játékok adták a szegmens forgalmának háromnegyedét, és bár fölényük a közeljövőben is megmarad, részesedésük 60 százalék körüli szintre csökken.
A Credit Suisse korábbi elemzése szerint a Google Play alkalmazásboltja tavaly 4,4 milliárd dolláros bevételt hozott. Az Android operációs rendszerrel ellátott mobileszközökre előre telepítik a Play webáruházat, amelyen keresztül a felhasználók különböző alkalmazásokat tölthetnek le készülékeikre. Bár az elérhető felhasználók számában jelentős fölénnyel bír a Play a nagy rivális Apple App Store-ral szemben, ez egyelőre a bevételben nem érződik. Az almáslogójú cég közlése szerint a múlt évben a saját alkalmazásboltjukban vásárolt applikációk után 10 milliárd dolláros bevételhez jutottak a fejlesztők.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.