Francia üzletemberé az EY nemzetközi díja
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságVÁLLALATOK Mohed Altrad, a franciaországi székhelyű Altrad csoport alapító-vezérigazgatója nyerte el idén az EY Az év üzletembere nemzetközi díjat. A szíriai beduin törzs tagjaként született Mohed Altrad 17 évesen költözött Franciaországba. 1985-ben üzlettársával megvásárolt egy csőd szélén álló, építési állványzatokat gyártó céget. Felvásárlásokkal és organikus növekedéssel továbbfejlesztette a vállalatot, amely 2014-ben egymilliárd dollár közeli bevételt ért el. Az alapító tervei szerint a cég, amely az állványzatok, betonkeverők, illetve egyéb építőipari gépek és eszközök terén ma már a világ egyik vezető gyártója, 2016-ra eléri az 1,1 milliárd dolláros árbevételt. A címért 53 ország 65 üzletembere szállt versenybe, köztük a magyarországi győztes, Wáberer György is.


