A MET Zrt. 150 milliárd forint hasznot húzott abból, hogy a kormány jogszabályban biztosított számára bizonyos gázkereskedelmi feltételeket, miközben a magyar állam haszna csak 4,1 milliárd forint volt Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint. Tájékoztatóján kijelentette, pártja mindent megtesz azért, hogy a 2011 és 2014 között megszerzett pénz visszakerüljön a magyarországi fogyasztókhoz. Ha ehhez a hazai jogi lehetőségek nem elégségesek, akkor tiltott állami támogatás miatt esetleg az Európai Bizottsághoz fordulnak.
A kormány egy 2011-es jogszabállyal tette lehetővé, hogy az MVM Partner az Ausztria felőli olcsó gázimport terhére, illetve a biztonsági tárolókból kivett gázból adjon el a távhőszolgáltatóknak és a közintézményeknek. Ennek az volt a célja, hogy a megjelölt fogyasztók olcsóbban jussanak távhőhöz. Az MVM Partner azonban a politikus szerint a gázt éveken át továbbadta a MET Zrt.-nek, amely azt a piacon eladta, erről először az Index számolt be. (A Világgazdaság 2012-es cikke szerint a távhőszolgáltatóknak felkínált gázból egy állami társaságon kívül nem vett senki, mert túl drága volt.)
Tóth Bertalan úgy számol, hogy a havi 3000 forintos rezsicsökkentés helyett akár havi 13 ezerrel is lehetett volna enyhíteni a hazai lakosság terheit, ha korrekt áron juttatják el hozzá a távhőt és a gázt. Azt állítja, hogy a számításai az MVM Partner Zrt. által egy per után kiadott közérdekű adatokon alapulnak. A politikus nehezményezte, hogy a nyertes közérdekű adatigénylési per után sem kapott meg minden szerződést, ezért ha kell, büntetőjogi felelősségre vonást kezdeményez.
A MET-csoport tegnap közleményben utasította vissza a róla megjelent számokat és következtetéseket, azokat minden megalapozottságot nélkülözőnek nevezte. (A képviselő fenti állításait a Népszabadság már hétfőn lehozta.) A MET szerint elvtelenek és szakmaiatlanok azok a „csúsztatások”, amelyek a különböző paritású (vagyis különböző földrajzi ponton érvényes) és különböző időpontban aktuális árazású termékeket hasonlítják össze, így eredményezve nem létező árréseket, eredményeket. A társaság tagadta, hogy az ausztriai importvezeték-kapacitásokhoz valamely különleges bánásmód miatt jutott volna hozzá, állítása szerint egyszerűen többet fizetett értük.
A társaság elhatárolódott a távhőszolgáltatóknak szánt kedvezményes földgáz sorsát érintő kifogásoktól is. Közleménye szerint a kiírt aukciós felajánlásból egy alkalommal vásárolt, a teljes felajánlás 2,6 százalékát, ugyanolyan feltételek mellett, mint minden más piaci szereplő. A MET üzleti szempontból aggályosnak tartja, hogy az MVM Partner kiadni kényszerült bizonyos, a MET Magyarországgal kötött szerződéseit. Úgy látja viszont, hogy éppen ezen adatok is azt igazolják, hogy valótlanok az elmúlt időszakban több fórumon vele kapcsolatban elhangzott állítások.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.