Cégvilág

Budapesten és Pest megyében is felfüggesztették a mosógépcserét

A Nyugat- és a Dél-Dunántúl után Közép-Magyarországon is felfüggesztették a mosógépcsere-programot.

Forráskimerülés miatt határozatlan időre felfüggesztette a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a mosógépcsere-pályázatok benyújtását a közép-magyarországi régióban - közölte a tárca. A régióban július 8-án 10 óráig lehet még pályázatot benyújtani.

A közlemény szerint a pályázati útmutatóban meghatározott feltételeknek megfelelő pályázatok a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig részesülhetnek támogatásban.

Az otthon melege program keretében meghirdetett, energia-megtakarítást eredményező mosógépcsere pályázat július 1-jén, elsőként a nyugat-dunántúli régióban indult el, majd a dél-dunántúli régióban folytatódott július 6-án. Mindkét régióban már az első napon felfüggesztették a pályázatok befogadását forráskimerülés miatt.

mosógép NFM csere
Kapcsolódó cikkek