BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ekáer és HU-GO segítette a végrehajtókat

Az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer (ekáer) és a HU-GO elektronikus útdíjrendszer adatainak összefuttatása segítette egy százmillió forint értékű áfacsalási ügy fedezetének felderítésében a végrehajtókat - közölte a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint az érintett budapesti kereskedelmi Kft. tevékenységével kapcsolatban költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozás is indult. Az ekáer - amely az útdíj kamerák információi alapján követni tudja a szállítmány útját - adataiból kiderült, hogy a más tagállamból beérkező havi 30-40 kamionnyi árut nem a társasághoz, hanem közvetlenül annak vevőihez fuvarozzák. A NAV végrehajtói felkeresték ezeket a vevőket és az áru még ki nem fizetett ellenértékét pénzkövetelésként lefoglalták, a vevők által időközben a Kft. bankszámlájára átutalt összegeket pedig zárolták - írja a NAV.

Az ügy előzménye, hogy a NAV ellenőrizte az intenzív kereskedelmi tevékenységet folytató kft. áfa-bevallásait, és csaknem 100 millió forint adóhiányt tárt fel. Az eltérés jellemzően abból eredt, hogy a társaság a ténylegesnél kevesebb közösségen belüli termékbeszerzést - így kevesebb kapcsolódó áfa-kötelezettséget - vallott be.

A NAV úgy ítélte meg, hogy a vizsgálat során tett megállapítások megfizetése veszélyeztetett. Ezért 156 millió forint (adóhiány és szankciók) összegben ideiglenes biztosítási intézkedést rendelt el és zárolta a társaság bankszámláit. A döntésben a jelentős összegű adóhiány mellett az is közrejátszott, hogy a cég képviselőjét nem lehetett elérni - áll a NAV közleményében.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.