BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Válaszolt a kormány az óriáskártérítési ügyben

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A választottbírósági eljárás jelenlegi szakaszában Magyarországnak semmiféle fizetési kötelezettsége nem keletkezett a portugál DanCake kekszgyártóval szemben - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

A DanCake szerdán azt közölte, hogy lezárult a közte és a magyar állam közötti jogvita miatt indított nemzetközi választott bírósági eljárás első szakasza, a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának (International Centre for Settlement of Investment Disputes, ICSID) döntése szerint Magyarország a Fővárosi Törvényszék ítéletével megszegte a külföldi befektetések védelmére vonatkozó alapelveket. A DanCake összesen 110 millió euró kártérítésre tart igényt.

A portugál cég azért fordult a választott bírósághoz, mert 2006-ban a Fővárosi Törvényszék egy beszállító kezdeményezésére felszámolta a vállalatot annak ellenére, hogy a kevesebb mint 10 ezer eurós lejárt tartozást a DanCake rendezte a beszállító felé, és a hitelezőkkel is megállapodásra jutott a cég megmentéséről - írta a DanCake.

Az NFM közleményében azonban kiemelte: téves az a közlés, hogy a DanCake milliárdokat nyert a magyar államtól. Az ICSID tanácsa kizárólag a kártérítési igény egyik elemének kérdésében döntött.

A testület a törvényszék felszámolási eljárásban 2008-ban hozott hiánypótló végzését vizsgálta, és ezzel kapcsolatban tett megállapításokat. A választottbírósági tanács a magyar érvelést elfogadva kimondta, hogy a felszámoló cselekedetei "még akkor sem jelentenék a nemzetközi jog megsértését, ha azok a Magyar Államnak betudhatóak lennének" - olvasható az NFM közleményében. A tárca hozzáfűzi: döntésében kifejezésre juttatta kétségeit annak kapcsán is, hogy a törvényszéki eljárás valóban kárt okozott-e a cégnek.

A testület a következő eljárási szakaszban vizsgálja majd, hogy a törvényszéki döntés okozott-e bármiféle kárt a társaságnak.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.