Erősít Debrecenben a Wizz Air
December 16-án magasabb fokozatra kapcsol a debreceni repülőtér: ekkortól lesz a Wizz Air újabb bázisrepülőtere, vagyis a légitársaság itt állomásoztat egy gépet, amely a nap során több európai városba is mehet majd.
Eddig naponta egy menetrend szerinti járat közlekedett Debrecenből Londonba, illetve Eindhovenbe, ezt nyaranta a chartergépek egészítették ki. Ezért naponta körülbelül három-négy órás operációs időszak volt a reptéren, ahol körülbelül harmincan dolgoztak, az új üzemelés miatt viszont ez széthúzódik egész napra. Ezért növelni kellett a dolgozók számát, így több műszakban közel százan dolgoznak. Gyarapítani kellett a felügyelők, a biztonsági szakemberek számát is – mondta a Világgazdaságnak Herdon István, a repteret működtető Xanga-cégcsoport vezérigazgatója.
A tervek szerint a reptéren jövőre kezdik majd el azt a komplex navigációs beruházást, amellyel még biztonságosabbá válik a gépek fogadása és indítása. Az 1,1 milliárd forintos fejlesztést Orbán Viktor miniszterelnök tavasszal, a Modern városok program keretében ígérte meg a reptértulajdonos Debrecen önkormányzatának.
Hat telephely lesz Romániában
Újabb telephelyet nyit a Wizz Air Romániában – jelentette be tegnap Abrán György kereskedelmi igazgató. A jászvásári (Iasi) telephelyről 2016. július 1-jétől öt új célállomásra indítanak majd járatokat, a már működő háromnak a gyakoriságát pedig megnövelik. A jászvásári lesz a Wizz Air hatodik telephelye Romániában, ahol a légitársaság nyolc repülőtérről üzemeltet járatokat, piaci részesedése csaknem 30 százalék.


