Cégvilág

Újabb cégeket vonz az Apollo-beruházás

A piac egyes szereplői szerint csúszik az Apollo Tyres beruházása, a cég szerint viszont minden rendben van, információink szerint áprilisban már megkezdik a gépek telepítését.

A terveknek megfelelően halad az Apollo Tyres Hungary Kft. gyöngyöshalászi beruházása – állította a Világgazdaságnak a cég, vagyis a társaság cáfolja a piaci szereplőknek a fejlesztés csúszásáról szóló információit. Egy ilyen nagy beruházásnál azonban elképzelhető körülbelül egy hónapos csúszás – mint amiről a piaci szereplők beszélnek –, vagyis az „belefér az építkezésekbe”, és a szakemberek szerint ez még behozható a tervezett időszakon belül. Az indiai társaság szerint a termelés várhatóan jövő év első negyedévében kezdődik. Lapunk úgy tudja, hogy egyes gépek telepítését már áprilisban megkezdik, és az év végén megkezdődhet a próbagyártás az M3-as közelében épülő üzemben – ezek az információk is megkérdőjelezik a csúszásról szóló híreket.

– A 2600 lakosú Gyöngyöshalász önkormányzata még nem tudja megbecsülni, hogy pontosan mekkora helyi iparűzési adóval (hipa) számolhat – mondta a Világgazdaságnak Pásztor János polgármester, akitől azt is megtudtuk, hogy a településen mintegy száz kisebb vállalkozás van jelen, és ezek a törvényben meghatározott plafont szerint fizetnek hipát, vagyis bevételük két százalékát fizetik be ilyen címen az önkormányzat kasszájába. Ez vonatkozik majd az Apollóra is, amely jelentősen, akár százmillió forintot is meghaladó összeggel növelheti a Gyöngyös közeli község büdzséjét.

Az önkormányzat kasszája idővel még ennél is jobban gyarapodhat, hisz az indiai cég újabb befektetőket vonz a településre – mondta a polgármester. Több kisebb, beszállítói munkára számító vállalkozás is érdeklődött az önkormányzatnál a beruházási lehetőségek iránt. Arról pedig a Heol.hu számolt be a közelmúltban, hogy az ipari gázokat gyártó SIAD Hungary Kft. gyöngyöshalászi beruházást tervez. A tervek szerint a miskolci székhelyű – az olasz tulajdonú SIAD-konszernhez tartozó – vállalat kilencmilliárd forintért épít gyárat Gyöngyöshalászon, ahol műszaki gázokat állítanak majd elő. A telephely nemcsak az Apollót látja el ipari gázokkal, hanem más piacokon is értékesít. Az új gyár önmagában több mint 60 fő számára teremt munkahelyet. A próbaüzem tervezett kezdésének időpontja 2016 vége. Az olasz tulajdonú SIAD egyébént eredetileg Szlovéniába tervezte a beruházást. A településen tehát jelentős munkaerőigény jelentkezik, arra azonban nem kaptunk választ az Apollótól, hogy rendelkezésre áll-e a munkaerő, illetve milyen földrajzi területről igyekeznek megoldani a felfutás után csaknem ezer főt foglalkoztató gyár munkaerő-ellátását.

Gyöngyöshalászon nincs nagyon nagy munkanélküliség – az önkormányzat mintegy egy tucat közmunkást foglalkoztat –, innen tehát nem fogják tudni felszívni a munkaerőt. Az Apollo így nagyobb körben gondolkodhat, amit az is jelez, hogy jelenleg is működtetnek vállalati buszokat, amelyek napi szinten gondoskodnak a munkavállalóik szállításáról a régióban. Munkásszállás-építési szándékról azonban nincs információja a település vezetőjének.

A vállalat csak arról tájékoztatta a Világgazdaságot, hogy magyar munkavállalók száma jelenleg kétszáz fő, és folyamatosan növekszik. Egy gyöngyösi és egy hevesi középiskolával, valamint a Miskolci Egyetemmel működnek együtt annak érdekében, hogy kineveljék a gumiipari szakemberek következő generációját. A technikusokat Indiában és Hollandiában képezték ki, az új gyárban pedig tanműhely kialakítását tervezik. Ezek alapján bízunk benne, hogy meglesz a szükséges dolgozói létszám – tette hozzá az Apollo.

Az önkormányzat idővel azt is el szeretné érni, hogy az Apollo gyár és a település közötti két-három kilométeres földutat közúttá építsék ki, mert így a településről a jelenleginél rövidebb úton lehetne megközelíteni az M3-as csomópontot.

Csaknem 150 milliárd forintot költenek

Az Apollo Tyres öt év alatt 146 milliárd forintot kíván költeni az üzem felépítésére és a termelés felfuttatására, amelyhez a magyar kormány 16 milliárd forinttal járult hozzá. A tervezett kapacitás a fejlesztési program végére napi 16 ezer személygépkocsi- és háromezer teherautó-abroncs lenne.


Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek