BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rubik-kockává változtatják a telefont

A felhasználói igényekhez igazodóan változtatja alakját az egyetemi kutatók által kifejlesztett új eszköz, a Cubimorph. A héten egy stockholmi konferencián bemutatott eszköz egymáshoz kapcsolódó, azonban változatos formát felvenni képes, kockaformájú modulokból áll, amelyeknek mind a hat oldalán érintőkijelzőt helyeztek el. A készülék egyes elemei képesek elmozdulni egymáson, és így megváltoztathatják a helyüket. A bemutató alapján a koncepció emlékeztet a Rubik-kockáéra, igaz, ezúttal nem a felhasználónak kell törnie a fejét azon, hogy milyen formát hozzon létre, hiszen a Cubimorph elemeinek mozgását egy szoftver vezérli. Erre azért is van szükség, mert így elkerülhető, hogy a modulok mozgás közben megsértsék a felhasználó kezét, vagy összeütközzenek. A prototípust bemutató kutatók a prezentáción egy hagyományos, az okostelefonok klasszikus formáját idéző téglalap alakból indultak ki, és az egyes elemek mozgásának eredményeként a hordozható játékkonzolok alakját vette fel a készülék. Az eszköz teljes felülete érintőkijelzővé vált – hasonlóan ahhoz, amikor koncerteken vagy nagy sportesemények szabadtéri közvetítésekor sok, egymás mellett és alatt elhelyezett monitoron jelenik meg az összkép –, és azon lehetett játszani a kiválasztott játékot.

Az átalakítható mobil eszközök koncepciója nem számít újdonságnak, évek óta próbálkoznak különböző megoldásokkal a kutatók és a gyártók. Az LG például a közelmúltban olyan telefont mutatott be, amely a hozzá fejlesztett kiegészítőkkel az éppen aktuális felhasználási módnak megfelelően átalakítható, azonban ebben az esetben egy külső modult kell csatlakoztatni magához az eszközhöz, és nem a készülék változtatja a formáját. A Cubimorph ugyanakkor egészen új szintre emelheti az alakváltást, és fontos lépés lehet egy újabb nagy ugráshoz, a programozható anyag megalkotásához. Ha ezt sikerülne megvalósítani, az eszközök az éppen aktuális felhasználási módhoz igazodva alakíthatnák formájukat: ha éppen nincs otthon csillagcsavarhúzó, csak lapos, nem kellene átugrani a szomszédba kérni egyet, elég lenne csak átprogramozni azt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.