BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Buktak az olimpián az autókölcsönzők

Nem kedvezett az olimpia a magyarországi autókölcsönző vállalkozásoknak.

Nem kedvezett az olimpia a magyarországi autókölcsönző vállalkozásoknak: az augusztusban általában úton levő lehetséges ügyfelek egy része vélhetően otthon nézte a közvetítéseket, ami lefelé húzta az Avis piacát – mondta a Világgazdaságnak Haraszti Géza, az Avis Autókölcsönző (Auto ReFAIRent Autókölcsönző és Szolgáltató Kft.) ügyvezető igazgatója. Hasonlóról számolt be a Europcar (EUrent Autó­kölcsönző Kft.) vezetője, Szabó Atilla is: ebben az időszakban 10-15 százalékkal esett vissza a forgalmuk az egy évvel korábbihoz képest. A labdarúgó-Európa-bajnokság ideje alatt nem tapasztaltak ilyet, bár az igazi csúcsidőszak idén is a Forma–1 idején volt. Ilyenkor az is előfordul, hogy százas nagyságrendű megrendelést kell visszautasítani – tette hozzá a nyári csúcsban 550 autóval dolgozó Avis vezetője. Hasonló volt a helyzet az átlag 900-950 autóval rendelkező Europcarnál is.

A magyarországi autókölcsönző piacon öt-hat nagy szereplő küzd egymással, de Haraszti arra számít, hogy miközben az elmúlt három évben az árak inkább csökkentek, idén a tavalyihoz képest két-három százalékkal sikerül növelni árbevételüket. A bérletek száma növekszik, de a kihasználtsági mutatók romlottak, mert nem folyamatos a bérlés – emelte ki az Avis vezetője. A Europcar se számít kedvező évre, miután 4-5 százalékkal csökken az egy bérleti napra eső bevételük. Egy autó átlagos napi bérleti díja 30-35 euró körül mozog, ebből kell fedezni a költségeket is – mondta Szabó.

Az Avisnál már a megrendelések hatvan százaléka online érkezik, és kapacitásuk egy részét „felajánlják” az árérzékenyebb ügyfeleknek. Ezzel újabb réteghez jutnak el – abban a reményben, hogy később bevonhatók a prémiumszegmensbe –, ez azonban az árak csökkenésével jár. A hátizsákos turisták megnyerése Szabó szerint is alacsonyabb árakhoz vezet, ők ugyanis jellemzően az online összehasonlító felületek alapján választanak autót (a Europcar bejövő reptéri forgalmának 60 százalékát a céges ügyfelek adják).
Az is lenyomja az árbevételt, hogy rövidül a bérleti idő, és kisebb kategóriájú kocsikat vesznek igénybe a bérlők, a költségek viszont nőnek.

Az ügyfelek a jobb felszereltségű autókat keresik, amit nem lehet érvényesíteni a bérleti díjakban. Az új autók is drágulnak (részben a modellváltások következtében), és az utóbbi időben nőttek a karbantartás költségei is. Emellett 10-20 százalékkal drágult a kötelező felelősségbiztosítás – tette hozzá Haraszti –, a dolgozók bére pedig az inflá­ciónál nagyobb mértékben emelkedett.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.