BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csak a nagyok rúghatnak labdába a megatenderen - Mészáros a befutók között

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Mészáros Lőrinc cége, illetve a Duna Aszfalthoz köthető vállalkozások is a finisébe jutottak az összesen 420 milliárd forintos viziközműtendernek – tudta meg a Világgazdaság.

A várakozásoknak és a közbeszerzési kiírásnak megfelelően csupa legalább 10-20 milliárd forint forgalmú mélyépítő jelentkezését találta megfelelőnek a Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft. A hat térségre kiírt, összesen 420 milliárd forintos tendert menedzselő állami cég az ajánlatok folyamatban lévő értékelésére hivatkozva nem adott információt a Világgazdaság kérdésére, de úgy tudni, a legjobb ár-érték arányt tartalmazó ajánlatokat már kiválasztották. Térségenként négy-négy befutót hívtak fel a szükséges igazolások benyújtására, azaz az utolsó körbe. Közöttük van Mészáros Lőrinc felcsúti milliárdos Mészáros és Mészáros Kft.-je, valamint a Duna Aszfalt Kft.-hez köthető két cég, de néhány nagy, külföldi tulajdonosi hátterű mélyépítő is.

„Megfelelőnek” találták a közpénzes megrendelésekkel általában jól elengedett, az utóbbi időben azonban kevéssé preferált osztrák Strabagot a Magyar Bau Holding Zrt. révén. Az ugyancsak osztrák, de a piaci hírek szerint Mészárossal jó kapcsolatot ápoló Swietelsky is a befutók között van, amely a dél-balatoni vasúti projekten együtt is dolgozik a polgármester R-Kord Kft.-jével. A mélyépítésben nagyágyúnak számító francia páros, a Sade és a Veolia mellett a Colas is bekerült két-két térség befutói közé. Ami a magyar hátterű kiválasztottakat illeti, a Mészáros és Mészáros Kft. az EuroAszfalt Kft.-vel közös konzorciumban jutott az észak-magyarországi, illetve az észak- és középdunántúli társág befutói közé. Utóbbi cég Dunai György érdekeltsége – ő nagy visszatérő, az első Orbán-kormány idején udvari sztrádaépítőnek számított a Betonút Rt.-je. Az EuroAszfalt az ugyancsak Dunai érdekeltségébe tartozó Betonútépítő Zrt.-vel közös konzorciumban a nyugat- és dél-dunántúli térség négyes fogatába is belekerült.

Három térségben bukkan fel a Közgép idejében és azóta is zavartalanul dolgozó, Apáthy Endre-féle Híd-csoport. Ugyanennyiben a Penta Általános Építő Kft., amelyet az Átlátszó oknyomozó portál 2014–2015-ben több mint 50 milliárd forintnyi közbeszerzésben találta részesnek. Az utóbbi években szárnyalt a gödöllői központú cég, tavaly 17 milliárd volt a forgalma, 2011-ben még csak 8 milliárdnál tartott. Ami a mérleget illeti, ugyanekkorát ugrott a nyerők közé bejutott zalakarosi központú Szabadics Közmű- és Mélyépítő Zrt. is. A Duna Aszfalt Kft. nevét hiába keressük, „csak” a tiszakécskei cég egyik alapítójának vállalkozásai bukkannak fel a befutók között. Tavaly nyáron osztotta fel a birodalmat Szíjj László és Varga Károly, és az utóbbi érdekeltségében maradt a Magyar Vakond, valamint a Hódút Kft. Az osztozkodás azonban nem jelentette Szíjj és Varga szakítását, maradtak közös érdekeltségeik, például a Vakond Via Kft. vagy a Mészárossal is közös, klímatechnikában utazó CLH-cégek.

 

A még tavasszal kiírt megatender befutóinak kiválasztása komoly fejtörést okoz már csak azért is, mert a brüsszeli revizorok kezdettől fogva kiemelt figyelemmel kísérik a közbeszerzési eljárást. Mint korábban megírtuk, az Európai Bizottság kérte a magyar felet, hogy függessze fel az eljárást. Kifejtették: a keretközbeszerzés nem megfelelő módszer komplex infrastrukturális beruházásokhoz. A projektenkénti pályáztatást pártolták ahelyett, hogy 2020-ig kőbe véssék térségenként a négy nyertest, szűkítve ezzel a versenyt, és kizárva a körből a kisebb árbevételű társaságokat.

A magyar kormány a brüsszeli aggályok nyomán nem változtatott a keretmegállapodásos konstrukción – felkérte a világ egyik legdrágább ügyvédi irodáját, a DLA Pipert, hogy megvívjon Brüszellel –, és maradt a térségenként legfeljebb négy nyertesnél. A többieket kizárták, erre a sorsra jutott térségenként rendre a cseh hátterű KKEU konzorcium, valamint a Soltút Kft. is. A nyertesek közül kerülnek majd ki egy újabb körben a konkrét projektek kivitelezői.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.