Cégvilág

Felszámolás alatt a Rác fürdő fejlesztője

Elrendelte a bíróság a fővárosi Rác fürdőt fejlesztő cégek közül a Rác Beruházó Kft. felszámolását. Ez a társaság - valamint a Rác Nosztalgia Kft. - építette újjá mintegy 9 milliárd forintból a luxusfürdőt és -szállodát, ám hat éve hever parlagon a komplexum. A cégek a fővárossal kitört háborúskodás közepette egyszer már csődöt jelentettek, de három éve megegyeztek a hitelek kezeléséről és a tulajdoni arányokról. A feltételek nem teljesültek maradéktalanul, így torkollt felszámolásba az ügy, amelyet a főváros szorgalmazott. A bírósági határozatból annyi derül ki, hogy a kérelmet még tavaly júliusban nyújtották be.

Ezzel együtt némi meglepetést okozott a felszámolás elrendelése, tekintettel arra, hogy nemrég még kínai befektetőről szóltak a hírek, amely már ügyvédi letétbe helyezte a vételárat. A kormányt biztosan nem érte készületlenül a Rác Beruházó bedőlése, hiszen júniusban stratégiailag kiemelt gazdálkodó szervezetté nyilvánította a Rác Nosztalgiával együtt. A kiemelés a felszámolás elrendelésével nyert értelmet: az eljárást törvényben rögzített különleges szabályok szerint és csak az állami tulajdonú Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. vezényelheti le.

csőd rác fürdő
Kapcsolódó cikkek