Cégvilág

Új PS4-ekkel támad a Sony

Két új játékkonzolt is bemutatott a Sony, mindkettő a 2013 óta piacon lévő PlayStation4 egy verziója.

Két új játékkonzolt is bemutatott a Sony a héten, igaz, mindkét eszköz a 2013 óta piacon lévő PlayStation (PS) 4 egy verziója. A szenvedélyes játékosokból egyértelműen a PS 4 Pro vált majd ki nagyobb érdeklődést, hiszen ez a készülék az alapmodellnél jóval erősebb grafikus csippel, nagyobb memóriával és egy terabájtos merevlemezzel csábítja a fogyasztókat. Az igazi különlegessége azonban az, hogy támogatja a 4K-s felbontást, vagyis ha valaki rendelkezik arra képes tévékészülékkel vagy monitorral, akkor minden eddiginél gyönyörűbb képekkel találkozhat játék közben. A PS4 Pro New Yorkban tartott bemutatóján több játék segítségével azt is szemléltették, hogy a korábbi játékkonzolmodellre fejlesztett szoftverek képi világát is képes további részletekkel bővíteni az új gép, azonban kimondottan erre szánt játékverziók is lesznek majd. Az eszközt november 10-től lehet megvásárolni és a 399 dolláros árával igen jó ajánlatnak tűnik.

A Sony egy másik változatot is bemutatott, ami, úgy tűnik, az eredeti PS4 utódja lesz, ennek megfelelően egyelőre nem is kapott külön kódnevet. A játékkonzolok piacán megfigyelhető trendnek megfelelően karcsúbb és lényegesen könnyebb, mint elődje, és nem mellékesen az ára is kedvezőbb, hiszen 299 dollárért lehet majd megszerezni szeptember 15-től.

A Sony kisebb meglepetést is okozott azzal, hogy nem osztott meg további részleteket a virtuálisvalóság-sisakjáról, a PlayStation VR-ről, amely az eddigi hírek szerint októberben érkezik majd a piacra. Persze ennek hátterében az is állhat, hogy a társaság meglehetősen rosszul időzítette a bejelentését, hiszen mindössze néhány órával az Apple új okostelefonjainak bemutatása után rántotta le a leplet újdonságairól. A világ játékkonzolpiacán egyébként jelenleg egyértelműen a PS4 az úr, a japán társaság májusban jelentette be, hogy már 40 milliót adtak el az eszközből. A legnagyobb riválisnak a Microsoft Xbox One tűnik, amelyből 2014 végéig 10 milliót értékesítettek. Ezt követően a vállalat nem hozott nyilvánosságra forgalmi adatokat, de becslések szerint tavaly több mint 8 milliót vásárolhattak belőle világszerte. Egyébként a Microsoft is az idén döntött a modell megújítása mellett, és piacra dobta az Xbox One S-t, amely elődjéhez képest 40 százalékkal kisebb, könnyebb, ugyanakkor nagyobb tudású, a készülék 4K felbontású videók lejátszására is alkalmas.

PLAYSTATION Sony PS4
Kapcsolódó cikkek