Első nekifutásra nettó 9,243 milliárd forintért keres vállalkozót a Magyar Állami Operaház épületeinek a korszerűsítésére, köztük a 24 ezer négyzetméteres Andrássy úti műemléképület felújítására – derül ki a ma megjelent közbeszerzési kiírásból. Az értékelési szempontok között a döntő az ár és a minőség, amelyek 50 illetve 45 súlyszámmal szerepelnek a felhívásban. Eséllyel csak olyan cégek pályázhatnak, amelyek nettó árbevétele az előző három évben elérte a 7 milliárd forintot, valamint a generál kivitelezésből és tervezésből származó bevétele legalább 5 milliárd forint volt. Referenciaként pedig az elmúlt 8 évben megépült, legnagyobb nettó alapterületű beruházást fogják figyelembe venni.
Lázár János kancelláriaminiszter még júliusban jelentette be, hogy felújítják az Operát, amelynek költsége legalább 25 milliárd forint lesz, és 2017-18-ban fogják elvégezni. Az Operaházat évekre bezárják a felújítás miatt, s addig az előadásokat az Erkel Színházba és az Eiffel csarnokba teszik át.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.