Cégvilág

Élesre vált a mohácsi vágóhíd

Jelenleg az úgynevezett száraztesztek zajlanak a mohácsi vágóhídon, és a tervek szerint 2017. januárban kezdődik az éles próbaüzem, azaz akkortól vágunk sertéseket is – közölte a Világgazdaság megkeresésére Nagy Endre.

A Pick Szeged Zrt. vezérigazgatója szerint a teljes létesítmény, vagyis a vágóhíd, a csontozó-, csomagoló- és az egyéb részlegek próbaüzeme egészen jövő márciusig tart, emellett fokozatosan fut fel a termelt mennyiség. A teljes üzemszerű indulás ennek megfelelően csak tavasz elején várható, a teljes kapacitást pedig a 2017-es év utolsó negyedévében éri majd el a társaság, így jövőre a várható éves vágásszám 600-700 ezer körül alakul. 2018-tól az egy műszakos üzemmódban egy év alatt egymilliós kapacitás kihasználására törekszünk, ami azt jelenti, hogy 800 ezer normál sertés és 100 ezer nagy súlyú sertés, illetve koca vágását tervezzük – tette hozzá Nagy Endre.

A vágóhídi beruházással párhuzamosan a Bonafarm sertésintegrációjának fejlesztése is megtörténik, ennek eredményeként a tervek szerint a Bonafarm Mezőgazdaság cégcsoport az integrációs partnerekkel együtt közel 750 ezer vágósertést állít elő 2020-ban. A kapacitások kihasználásához szükséges többi állatot a hazai piacon kívánják megvásárolni, de valószínű, hogy nagy súlyú sertést – amely a szalámi alapanyaga is – továbbra is vásárolnak külföldről is.

A sajtóban felröppent hírekre, miszerint a munkaerőhiány a vágóhíd üzembe helyezését is megnehezíti, a Pick Zrt. vezérigazgatója elmondta: az elmúlt hónapokban erőteljes kommunikációs és toborzási kampányt folytattak a mohácsi dolgozói létszám biztosításának érdekében, ennek eredményeképpen ma már rendelkezésre áll a működés megkezdéséhez szükséges munkaerő. Az ágazatban megszokott fluktuáció és a későbbi felfutás miatt azonban folyamatosan keresnek további munkatársakat betanított és szakmunkás pozíciókba egyaránt.

A társaság korábbi tájékoztatása szerint a 2,7 milliárd forintos állami támogatással létesített mohácsi üzem építési és gépészeti munkáinak költsége meghaladta a 20 milliárd forintot. A vágóhíd teljes felfutásával közel 600 embert foglalkoztat majd. A Bonafarm-csoporthoz „stratégiai megállapodással” kapcsolódó MCS Zrt. jogelődje a 2013 áprilisában alakult MCS Vágóhíd Kft., tulajdonosa a Ho-Me 2000 Kft.

vágóhíd Pick Szeged Zrt mohácsi vágóhíd
Kapcsolódó cikkek