Kassák és Mattis Teutsch vitte a legtöbbre a magyarok közül a Sotheby’s november 30-i aukcióján, amely kelet- és közép-európai művészeket vonultatott fel Huszadik századi művészet – Egy másfajta megközelítés címmel. A 67 tétel között 13 magyar alkotó 18 műve szerepelt, a licitálás során kellemes és kellemetlen meglepetések is születtek. A legnagyobb áremelkedést Galimbert Sándor Fák című, egy magyar gyűjtő által beadott képe érte el: 4-6 ezer fontos becsérték mellett 21 250 fontért került új gazdához. Magasra jutott a 20. század első feléből Patkó Károly két festménye is: Az ökrösszekér megrakása című tempera 10-15 ezer fontos becsérték mellett 27 500 fontért kelt el, a Beszélgető matrózok című olajkép 12-18 ezer fontos becsértékről 23 750 fontig jutott. Mindkét kép egy osztrák gyűjteményből került kalapács alá, két Patkó-grafikával együtt (utóbbiak ezer font alatti leütéseikkel nem érték el a becsérték alját sem).
Mint a Galimberti-kép is igazolja, a korai magyar avantgárd volt a legvonzóbb része a kínálatnak. Kassák Lajos Kompozíció No3/1960 című olaj-vászon művének 31 250 fontos ára épp belül maradt a 25-35 ezer fontos becsértéksávon; ugyanennyire tartották Mattis Teutsch János Álló figuráit, végül ez a kép érte el a magyarok közül a legmagasabb árat, 32 500 fontot. Rozsda Endre absztrakt festményét üzembiztosan a becsérték közepén, 8750 fontért vitték el.
A kortársak közül Szűcs Attila, Fajó János és Nagy Boglárka festményei keltek el. Szűcs Attila a Sotheby’s júniusi aukcióján az Érintés című festményével ért el 16 ezer fontos árat, most a Hóbagoly című, egészen friss képét is a 7-10 ezer fontos becsértéke fölé licitálták,
13 750 fontig. Fajó János 1967-es Oval diagonal című művének 10 625 fontos ára is becsérték feletti.
A fiatal Gyémánt László-tanítvány, Nagy Boglárka szerepeltetésének okát több cikk is találgatta, de a Sotheby’s képviselője szerint a válogatás egyetlen szempontja az eladhatóság volt, és valóban:
a 2016-os Summer Love című festményt 4-6 ezer fontos becsérték mellett 5625 fontért vásárolták meg. (A Habony Árpád barátnőjeként emlegetett festőnő egy hasonló képe, Girl on a yacht címmel 700 ezer forintért kelt el a Pintér Aukciósház nyári balatoni árverésén.)
Csalódást okozott viszont, hogy visszamaradt az egész katalógus legmagasabb, 120-180 ezer fontos becsértékkel meghatározott tétele, Reigl Judit Tömbírás sorozatának egy 1957-es darabja. Nem keltek el Maurer Dóra Rajzolás kamerával sorozatának 2008-as, 6-8 ezer fontra tartott printjei, mint ahogy Bálint Endre budapesti magángyűjteményből származó olajképe és El Kazovszkij festménye sem.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.