Cégvilág

Cége nem figyel az energiatudatosságra? Komoly bírság lehet belőle

Energetikai szakreferenst kell alkalmaznia a nagyobb energiafogyasztóknak, illetve az év végével változtak a kötelező energetikai audit szabályai is. A kötelezettségeket elmulasztók komoly bírságra számíthatnak a jövőben – áll a Hegymegi-Barakonyi és Társa Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda keddi közleményében.

Energetikai szakreferens alkalmazására kötelezi a jogszabály 2016. december végétől azokat a vállalkozásokat, amelyek meghatározott energiamennyiségnél többet fogyasztottak a tárgyévet megelőző három évben – közölte kedden a Hegymegi-Barakonyi és Társa Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda. Az energiahatékonysági jogszabályok 2016. december 21-én hatályba lépett módosításai szerint a kötelezettség azokat a vállalkozásokat érinti, amelyek a jelzett három évben évente átlagosan több mint 400 ezer kilowattóra áramot, 100 ezer köbméter földgázt vagy 3,4 ezer gigajoule hőt használtak fel.

„A szakreferensek feladata, hogy elősegítsék az energiahatékonysági szemlélet és gyakorlatok terjedését azzal, hogy szakmai megfigyelőként és tanácsadóként részt vesznek a rendszeres energetikai auditban is, illetve jelentést készítenek a vállalkozás energetikai szokásairól és a vállalkozás által elért energiamegtakarítási eredményekről. Utóbbi dokumentumot a tárgyévet követő május utolsó napjáig közzé is kell tennie a vállalkozásoknak.” – mondta Csáki János, a Baker & McKenzie szakértője. „A szakreferens a vállalkozástól független olyan természetes személy lehet, aki rendelkezik a jogszabályban foglalt megfelelő szakirányú végzettséggel, energetikai területen szerzett szakmai gyakorlattal és vizsgával. Cég is lehet szakreferens, ha azzal legalább egy olyan természetes személy áll a jogszabályban meghatározott jogviszonyban, aki megfelel a fenti követelményeknek. Az energetikai szakreferens igénybevételét a vállalkozásnak 30 napon belül be kell jelentenie a Magyar Energetikai- és Közmű-Szabályozási Hivatalnál (MEKH) – a bejelentés elmulasztása 200 ezer és 2 millió forint közötti bírságot jelenthet a moratórium letelte, azaz 2017. június 30. után. A módosításból úgy tűnik azonban, hogy a moratórium nem vonatkozik arra az esetre, ha a vállalkozás az energetikai szakreferens igénybevételére vonatkozó kötelezettségét sérti meg.” – hangsúlyozta a szakértő.

Mostantól az energetikai szakreferens igénybevételére kötelezett vállalkozásoknak is adatot kell szolgáltatniuk a MEKH felé az energiafelhasználásuk mértékéről, illetve a végrehajtott energiahatékonysági intézkedésekkel elért energiamegtakarítási adatokról – korábban ez a kötelezettség csak a nagyvállalatokat érintette. Az adatszolgáltatás elmulasztása egymillió forintig terjedő – ismételten kiszabható – bírságot jelenthet.

energiatudatosság bírság energetikai szakreferens
Kapcsolódó cikkek