BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kismértékben szűkül a bioetanol-piac

Mérsékelten kedvező év vár az idén a bioetanol előállítóira. A kereslet ugyan nem fog nőni, de az alapanyagárak eshetnek a Gabona és Ipari Növények című kiadvány összefoglalója szerint. A szaklap egyrészt arra számít, hogy 2017-ben 117,6 millió tonna bioetanolt állítanak elő világszerte, hajszálnyival kevesebbet az előző évinél.

A termék iránti kereslet a nyersolaj árától is függ. Ha az olaj olcsó, és vele együtt olcsó a benzin is, akkor a nagy bio­etanol-tartalmú termékek nem lesznek versenyképesek, hacsak nem kapnak magas adókedvezményt. Ez a nagy bioetanol-tartalmú termék (E85-ös) piacának olyan szűkülését vetíti előre, amelyet még az sem ellensúlyozna, ha az adott kormányok előírnák, hogy az eddiginél nagyobb arányban kell a speciális összetevőt a járműüzemanyaghoz adalékolni. A kötelező adalékolás ugyanis csak a normál üzemanyagokra vonatkozik, amelyeknék alacsony – 5, 7 és 10 százalékos – a bioetanol-tartalom. Ez pedig azt jelenti, hogy az igények kielégítéséhez nem lesz szükség többre a jelenleg termelt bioetanolnál.

A termelésen belüli arányok kismértékben fognak változni. A termék fő gyártója az Egyesült Államok, amelynek idei bioetanol-termelése 59,45 millió tonnára várható a múlt évi, 59,2 millió tonna után az F. O. Licht előrejelzése szerint. Mivel a termék alapanyaga olcsóbbnak ígérkezik a 2016-osnál, a versenyképessége nőni fog. Igaz, az E85-ös használata ennek ellenére sem terjed az Egyesült Államokban. A második legnagyobb termelő Brazília, ott most a lakosság eleve kevesebb üzemanyagot vásárol a gazdasági recesszió miatt. Ráadásul a cukor drágulása is arra ösztönözheti a cukormalmokat a folyó gazdasági év második felében, hogy ne bioetanolt, hanem inkább cukrot gyártsanak. Így Brazília bioetanol-exportja is kisebb lesz. Az F. O. Licht arra számít, hogy az így keletkező űrt majd kitöltik az Európai Unió gyártói és más kisebb termelők.

Az EU-ban 2015/16-ban 4,72 millió tonna etanolt gyártottak kukoricából, búzából, cukorrépából és egyéb gabonákból. A Strategie Grains előrejelzése szerint az idei termelés elérheti az 5,55 millió tonnát, mert búzából és kukoricából is többet szánnak majd erre a célra. Növekedés várható Magyarországon is, ahol a legtöbb kukoricaalapú etanol készül az EU-n belül: az előző gazdasági év 1,28 millió tonnáját a mostaniban 1,52 millió tonna követheti.

A földrészen több új etanolüzem átadása várható ebben az évben, de az összeállításban magyarországi projekt nem szerepel. Rotterdami viszont igen: ott az Alcogroup indítja újra a csődben lévő Abengoa üzemét, Nagy-Britanniában pedig a Cropenergies készül bővítésre. Az alacsonyabb alapanyagár az európai termelést is ösztönzi.

A Világgazdaság korábbi cikke szerint az E85-ös hazai kereslete is zsugorodik. Míg a 2010-es csúcsévben több mint 400 kútnál lehetett ezt az üzemanyagot tankolni – ami másfél százalékos piaci részesedést jelentett a terméknek a Magyar Bioetanol Szövetség (MBSZ) tájékoztatása szerint –, tavaly már csak 120 kútnál, az idén pedig vélhetőleg még kevesebbnél. Az értékesítőhelyek megcsappanását az MBSZ arra vezette vissza, hogy 2011-ben – két lépcsőben – literenként 70 forintos jövedéki adót vetettek ki a termékre.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.