Cégvilág

Rákaptak a síelésre a magyarok

Komoly forgalomnövekedésre számítanak a síutakat is kínáló hazai utazási irodák. A magyarok egy szezonban egyre többször és hosszabban hódolnak a téli sportoknak.

A tavalyinál erősebb téli szezonra számítanak a kiutaztatással foglalkozó hazai utazási irodák – mondta a Világgazdaságnak Bakó Balázs, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) kommunikációs bizottságának tagja. Úgy tűnik, hogy a nyáron visszafogott kereslet is most csapódik le, ami főként a síutak forgalomnövekedésében mutatkozik meg, miközben az egzotikus célpontok piacán egyelőre nincs a tavalyinál jóval nagyobb roham. A MUISZ még korainak tartja a számszerű becslést, de például a főleg téli utakat kínáló MareMonti utazási iroda a napokban arról számolt be a Turizmus.com szakportálnak, hogy az idén több több mint 10 százalékos forgalomnövekedésre számítanak, de a Neckermann is számottevő bővülést prognosztizált.

Az idén is folytatódik a néhány éve tartó trend, hogy az egy hosszabb út helyett inkább többször is elugranak síelni a magyarok a szezonban – magyarázta Bakó Balázs. Leginkább a hétvégéket toldják meg a téli sportok kedvelői, és legfeljebb öt napra nyúlnak az utazások. A síelők körében egyre keresettebbek a kiegészítő programok is, így a wellness szolgáltatások,  vagy a közeli turisztikai látnivalók is egyre fontosabb szempontok a helyszín kiválasztásában.

Ausztria továbbra is a legnépszerűbb célpontnak számít, a magyar síelőknek körülbelül a fele választja a szomszédos országot közelsége és a szolgáltatások minősége miatt – mondta a Világgazdaságnak Wesselényi Andrea, a Síelők.hu információs portál tulajdonosa, hozzátéve, hogy Ausztria nem olcsó síterep. „Egy komolyabb, legalább 30 kilométeres síkomplexum esetében már 40 euró felett van a napijegy, miközben Szlovákiában 20-30 százalékkal alacsonyabbak az árak, és a legdrágább pályanapijegy is csak 39 euró, az étkezést pedig feleannyiból kihozhatják a síelők” – magyarázta a szakember. Az árkülönbségnek is köszönhetően Szlovákia felértékelődött a magyar síelők körében, ráadásul az elmúlt években nagyszabású fejlesztések növelték a turisztikai színvonalat. Egy szűkebb kör választja Szlovéniát, Olaszországot vagy éppen Franciaországot.

Ezzel szemben a téli utazások másik hagyományos típusától, az egzotikus helyszíneken való üdüléstől legfeljebb minimális növekedést várnak az utazási irodák – magyarázta Bakó Balázs. Az eddigi tapasztalatok alapján úgy tűnik, hogy az ősszel felfutó Kuba a téli hónapokban is népszerű marad. Érezhetően nőtt az érdeklődés Bali iránt, és régi slágernek számítanak a Seychelle- és a Maldív-szigetek, valamint Thaiföld. Bakó Balázs szerint egyre népszerűbbek a tengeri hajóutak,  egyéni és csoportos utazással egyaránt, és egyre több honfitársunk részesíti előnyben a külső, tengerre néző kabinokat, szemben a belső, ablak nélküliekkel. Egy 7 éjszakás, magyar idegenvezető által kísért csoportos karibi hajóút ára a repülőjeggyel és a helyi transzferekkel együtt 400-470 ezer forintnál kezdődik, a ma már szintén keresett ázsiai útvonalak ennél valamivel drágábbak.

turizmus Egzotikus bővülés síelés magyarok utazás
Kapcsolódó cikkek