Cégvilág

Kié lesz az Alexandra vagyona?

102 hitelező, köztük könyvkiadók, önkormányzatok, bankok és az adóhatóság több mint 9 milliárd forintot követel az Alexandra-bolthálózatot korábban üzemeltető Pécsi Direkt Kft-n. Csakhogy olyan vagyonról vitatkoznak egymással, amely nem illeti meg őket. A hitelezők érdekei figyelembe vétele nélkül sem a készletekről, sem az üzletekről nem lehet jogszerűen sem tárgyalni, sem megállapodást kötni – hívja fel a figyelmet a felszámoló Kvantál Kft.

Az elmúlt hetekben számos hír jelent meg a sajtóban az Alexandra-bolthálózatot is üzemeltető, Matyi Dezsőhöz köthető cégbirodalom problémáiról, állítólagos fizetésképtelenségéről. A könyvszakma és egyes politikai szereplők részéről is felmerült, hogy a kormányzatnak aktívan közbe kell lépnie a helyzet rendezése érdekében. Ugyanakkor a most kialakult válsághelyzetnek volt egy fontos előzménye, amelyben mások mellett önkormányzatok, könyvkiadók és az adóhatóság – vagyis az adófizetők - is várnak még a pénzükre. 

Az ügy kiindulópontja, hogy az Alexandra-könyvesboltokat 2014-ig üzemeltető Pécsi Direkt Kft. – a maihoz kísértetiesen hasonló – csődközeli állapotba került. A cég ellen 2015. március 24-i kezdőnappal felszámolási eljárást rendelt el a Fővárosi Törvényszék, amely jelenleg is zajlik.
A másfél éve indult felszámolási eljárást megelőzően a Pécsi Direkt Kft. értékesítette a készleteit, beleértve a közel 5 milliárd forint értékben vásárolt könyveket, hanghordozókat, és az eredetileg több mint egy milliárd forintért kiépített könyvesbolti berendezéseket is. (Matyi Dezső szerint eredetileg megszerezni kívánták az Alexandra-birodalmat.)

A vagyontárgyak bizományosi, bérleti, vagy egyéb szerződésekkel végső soron pénzfizetés nélkül a mostani hírekben reflektorfénybe került Rainbow Üzletlánc Kft. és a Könyvbazár Kft. birtokába kerültek. Ezek az átruházások érintették a teljes Alexandra-bolthálózatot. Emellett a Pécsi Direkt Kft. vagyona a felszámoló szerint indokolatlanul befogadott számlák kifizetésével, indokolatlan költségek elszámolásával is csökkent.

Bottal ütik a nyomát

A Pécsi Direkt Kft. felszámolója, a Kvantál Kft. jelenleg 102 hitelezőt tart nyilván, a hitelezői igények összege több mint 9 milliárd forint. A hitelezők között található több mint egy tucat könyvkiadó és könyvkereskedő, helyi önkormányzatok, bankok, de a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is. A felszámoló megállapítása szerint a kialakult vitás helyzetet az okozta, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet miatt a Pécsi Direkt Kft. menedzsmentje a vállalat vagyonát jogellenes módon, a hitelezők kárára, a kiadókat, önkormányzatokat és az adóhatóságot kijátszva, átruházta más cégekre, akik nem fizették ki pénzben a vagyon ellenértékét.

A felszámoló számos pert indított az eltűnt vagyon visszakövetelésére azon cégek ellen, ahová a Pécsi Direkt Kft, vagyis az Alexandra-hálózat vagyonának egy jelentős része átkerült. Ilyen például a Wolf-CRS Kft., a Könyvbazár Kft., a Matias-Borászat Kft., és a Rainbow Üzletlánc Kft.. De kezdeményezték a Pécsi Direkt Kft. volt vezetőjének felelősségre vonását, valamint büntető feljelentést is tettek csődbűncselekmény, sikkasztás, csalás, költségvetési csalás, hűtlen kezelés és tartozás fedezetének elvonása gyanúja miatt. Az ügyben a jelenleg is nyomozást folytat.

A hitelezőknél az előny

„Fontos felhívni a figyelmet arra, hogy az ingóságok jogos tulajdonosa a Pécsi Direkt, így a Kvantál Kft., mint felszámoló, az általa képviselt 102 hitelező – köztük önkormányzatok és az adóhatóság – érdekeit védi. Ez különösen lényeges szempont amennyiben az állam részt vesz a kialakult válság jogszerű rendezésében. A hitelezők érdekei figyelembe vétele nélkül sem a készletekről, sem az üzletekről nem lehet jogszerűen sem tárgyalni, sem megállapodást kötni” – hangsúlyozta Máhrné dr. Kazareczki Éva, a felszámoló cég ügyvezetője.

A mostani válság tehát nem újkeletű. Ehhez kísértetiesen hasonló helyzet már 2014-ben és 2015-ben is kialakult. Akkor még az érintett cégek, egymással együttműködve, törvénytelen módon kimenekítették a vagyont a csődközelbe jutott könyvesbolti és könyvkereskedelmi hálózatból, úgy, hogy a beragadt hitelezők kielégítésére semmilyen érdemi eszköz nem maradt. Mostanra – a sajtóhírekből úgy tűnik - már egymással vitatkoznak, és fizetésképtelenség közelébe kerültek azok a cégek is, ahová annak idején átjátszották a vagyont.

Alexandra csőd felszámolás kereskedelem
Kapcsolódó cikkek