Cégvilág

Nem értik a román méhészek, miért lettek uniós listavezetők

Uniós szinten a legnagyobb méztermelővé lépett elő Románia – írja az Economica.net hírportál az Európai Bizottság (EB) legfrissebb jelentésére hivatkozva.

A brüsszeli testület a 2015-ös méztermelési adatokat elemezve jutott arra a következtetésre, hogy a maga 35 ezer tonnájával Románia már megelőzte Spanyolországot és Magyarországot is. Az előző évi román termeléshez képest a 2015-ös ilyen módon 75 százalékos emelkedést mutat. Az ágazati szakértők nem is értik az ugrásszerű emelkedés okait. „Románia általában 20-25 ezer tonna mézet termel. Nem látom, miként nőtt ez 35 ezerre 2015-ben, amely ugyan jó év volt” - mondta a gazdasági portálnak Constantin Dobrescu.


A román méztermelők (Romapis) szövetségi elnöke arra is rámutatott, hogy a tavalyi esztendő, az időjárási körülmények szempontjából katasztrofális volt a méhészek számára, amihez hozzáadódik még az európai árak csökkenése is. „Általában a helyi kereslet szabályozza az árakat, ám tavaly ezt a nemzetközi környezet is befolyásolta, miután Ukrajna könnyített feltételekkel léphetett be az mézpiacára” - fűzte hozzá Constantin Dobrescu.

A román méz ára a harmadik legkisebb az EU-ban. 2015-ben kilónként 4,35 euróért értékesítettek egy kiló mézet, miközben az uniós átlagár 5,76 euró volt az EB adatai szerint. Legdrágábban – 15,8 euróért - a brit méhészek adják a terméküket, míg a legkevesebbe a svéd és bolgár méz kerül 4,30, valamint 3,49 eurós kilogrammonkénti áron.

Összesítve, az Európai Unió méztermelése 2015-ben 268 ezer tonna volt, 28 ezer tonnával több, mint az előző esztendőben. Ezzel az államszövetség világviszonylatban Kína után a legnagyobb méztermelőnek számít. Ennek ellenére az unió nettó mézimportőrnek számít, miután az EB szerint saját termelése a fogyasztás 60 százalékára elegendő, így Kínából, Ukrajnából és Dél-Amerikából pótolja a fennmaradó részt.

uniós listavezető méhész méz román
Kapcsolódó cikkek