Cégvilág

Új hibridet vet be a Lenovo

A jelek szerint bevált a Lenovónál a tavaly ősszel bemutatott Yoga Booknál alkalmazott különleges megoldás, az úgynevezett halobillentyűzet, ugyanis a társaság legújabb, 2 az 1-ben táblagépénél is ezzel találkozhatunk.

A Yoga A12 tegnaptól elérhető a társaság weboldalán, igaz, egyelőre nem minden országban. A készülék, ahogyan azt a Yoga Booknál is láthattuk, két fő részből áll, magából az érintőkijelzős tabletből és a 360 fokban elforgatható, háttérvilágítással ellátott érintőképernyőből, amely tulajdonképpen a billentyűzet.

A haloklaviatúra lényege, hogy egyáltalán nem tartalmaz gombokat, a kijelzőn akkor jelennek meg az egyes karakterek keretei, amikor aktiválja őket a felhasználó. Ezt követően elvileg ugyanúgy lehet gépelni ezen a speciális billentyűzeten, mint a hagyományoson, és ha valakinek arra van igénye, akkor rezgés formájában visszacsatolást is kaphat arról, hogy tényleg leütötte az adott karaktert.

A Yoga A12 nagy előnye, hogy viszonylag olcsó, nagyjából 300 dollárba kerül, vagyis kevesebb mint 90 ezer forintba, míg a Yoga Bookot itthon, attól függően, hogy milyen operációs rendszert (Android vagy Windows) futtat, 200-220 ezer forintért lehet megvásárolni. Persze az alacsonyabb ár sok kompromisszummal jár.

Előnye, hogy egy 12,2 hüvelykes kijelzőn tájékozódhatunk a világ eseményeiről, nézhetünk videókat, vagy éppen dolgozhatunk, mindezt ráadásul akár 13 órán keresztül is tehetjük egyetlen feltöltéssel. Azonban az Intel Atom x5 processzor, valamint a
2 gigabyte RAM már nem tűnik igazán ütős kombinációnak, már a közepes árfekvésű okostelefonokban is találkozhatunk ennél nagyobb teljesítménnyel, és a 32 gigabyte-os tárhely sem igazán kényezteti el a felhasználókat.

számítógépek okoseszközök infokommunikáció
Kapcsolódó cikkek