Bixbyvel jön a Samsung csúcstelefonja
Kevesebb mint egy hét van hátra a Samsung legújabb csúcstelefonja, a Galaxy S8 bemutatójáig, ennek megfelelően szinte naponta látnak napvilágot újabb információk arról, hogy mit is tud majd a készülék. A felfokozott várakozást jól jelzi, hogy csak az elmúlt egy hétben nagyjából húsz kiszivárogtatással találkozhattak az okostelefonok iránt érdeklődők, s ezen a héten maga a dél-koreai cég is tovább csigázta az érdeklődést, például azzal, hogy megerősítette: az új eszközökben már találkozhatunk a vállalat saját, beszéddel kommunikáló digitális asszisztensével, a Bixbyvel.
A kiszivárgott információk között meglehetősen sok fényképpel is találkozhatunk, azok alapján úgy tűnik, hogy a Samsungnál kiemelt figyelmet fordítottak a dizájnra, és sikerült megvalósítaniuk néhány olyan változtatást a korábbi modellekhez képest, amely alaposan megmozgathatja a piacot. Talán a legszembetűnőbb újítás, hogy bár maguk a készülékek nem lesznek látványosan nagyobbak a korábbi modelleknél, lényegesen nagyobb kijelzőt kapnak. Tavaly a Xiaomi keltette életre a szinte az egész előlapot elfoglaló képernyők divatját a Mi Mixszel, azóta pedig az LG is hasonló irányba indult el, és az eddig látott képek alapján a Samsungnak szintén ez a terve. A kijelző látványos megnövelését az teszi lehetővé, hogy a készülék aljáról eltüntetik a Home gombot, jobban mondva egy speciális megoldással a képernyő alá kerül – legalábbis a kiszivárgott fényképek erre utalnak.
A legtöbb beszámoló szerint két modell érkezik majd az új csúcstelefonból, a Galaxy S8 mellett egy S8 Plus jelzésű készülékkel is megörvendezteti a gyártó a felhasználókat. Arról megoszlanak a vélemények, hogy pontosan mekkora kijelzőt kapnak ezek a mobilok, de a héten több portálon is arról lehetett olvasni, hogy a kisebb modellnek is 5,8 hüvelykes képernyője lesz, míg a nagyobb akár 6,2 hüvelykes is lehet, ami szinte már a phabletekhez, vagyis az okosmobilok és táblagépek közötti kategóriához sorolhatja az eszközt. A Galaxy S6-nál megismert, oldalra lenyúló kijelző nemcsak különleges megjelenést kölcsönzött a Samsung telefonjának, de néhány hasznos funkciója is volt, ennek megfelelően a 7-es szériánál is megtartották ezt a kialakítást, és nem okozna nagy meglepetést, ha mindkét S8-as modellnél bevetnék ezt a megoldást. Az, hogy mennyire voltak pontosak a kiszivárgott információk, és sikerült-e kitalálniuk a technológiai portáloknak és a szakértőknek, hogy mit tervezett a Samsung, jövő szerdán derül ki, a cég ugyanis akkor mutatja be a Galaxy S8-asokat. Az viszont biztos, hogy ezúttal igazán nagy dobásra van szüksége a vállalatnak, hogy a Note 7 kigyulladó akkumulátorai miatt megtépázott hírnevét helyreállítsa.

