BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Brandépítés képzőművészettel

A Budapesti Tavaszi Fesztivál ernyője alatt másodszor rendezik meg a Budapest Art Weeket. A budapesti képzőművészeti életre felfűzött, április 18-tól egy héten át tartó eseménysorozaton a számos egyedi program mellett tematikus túrák, galéria- és műterem-látogatások, épületbejárások, beszélgetések várják a képzőművészet iránt érdeklődőket.

A művészeti hét sajátossága, hogy ellentétben a galériás hétvégékkel, intézményeket, múzeumokat is bevonnak. A rendezvény legfontosabb célja átfogó képet adni egy város képzőművészeti életéről. Az idei Art Week, a tavalyi pozitív tapasztalatokra építve, nagyobb költségvetéssel, több intézmény bevonásával rajtol majd, és a múzeumi tárlatokat más műfajok – kortárstánc-előadások és irodalmi felolvasóestek – bevonásával igyekeznek még vonzóbbá tenni. Egy négyezer forintos karszalag megvásárlásával több mint százezer forintnyi program válik elérhetővé, de a legtöbb eseményre előzetes regisztráció szükséges, mert mindenhol gondot fordítanak a személyességre, a kiállítások megtekintése és a galériás túrák minden esetben vezetéssel zajlanak, és a látottak megbeszélésével zárulnak.
A hosszú távú brandépítés érdekében, a jövőben szeretnének megnyerni egy nagy céget főtámogatónak, hogy nemzetközi művészt és külföldi sajtóképviselőket is meg tudjanak hívni, és segítségükkel a későbbiekben a nemzetközi vérkeringésbe is bekapcsolódhassanak.

Az intézmények között a Magyar Nemzeti Galéria Georg Baselitz-kiállítással várja a látogatókat, a Kiscelli Múzeum Nádler István, a Kassák Múzeum Szemző Tibor tárlatával. Az Iparművészeti Múzeumban Breuer Marcell-kiállítás látható, a Ludwig Múzeumban pedig jugoszláv avantgárd gyűjtemény a 60-as, 70-es évekből. A magángalériák közül a Godot Galériában Bukta Imre, a Virág Judit Galériában Radák Eszter, az A.P.A. Galériában Verebics Ágnes, a Várfok Galériában Szirtes János tárlata lesz látható. A Budapest Art Week utolsó napjára egy már bejáratott és népszerű rendezvényt terveznek: a Nyitott Műtermek Délutánján műteremházakba viszik el az érdeklődőket, és találkozási, beszélgetési lehetőséget biztosítanak az ott alkotó művészekkel. A séták közül az egyik legizgalmasabbnak az építészek által a 4-es metró vonalát végigjáró építészeti-művészettörténeti túra ígérkezik.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.