Erősödő forintárfolyam – eléri-e a nagykorúságot a gyengülő trend, vagy marad az erősödés?

2025-ben olyasmi történt, amire nem sokan számítottak: erősödött a forint árfolyama. Nem is keveset, hiszen október közepén az amerikai dollárral szemben az év eleji jegyzéshez képest majdnem 16 százalékkal, az euróval szemben pedig több mint 5 százalékkal ér többet a magyar fizetőeszköz. Ugyan hosszabb távon nézve már nem ez a helyzet, hiszen ha a forint ötéves teljesítményét nézzük, akkor a dollárral szemben 9, az euróval szemben pedig 7 százalékos leértékelődést látunk. Sőt, valójában a forint árfolyama 2008 közepe óta tartós leértékelődési trendet mutat – az euróhoz képest ez 70 százalékos, a dollárral szemben ennél sokkal jelentősebb (2,3-es) a szorzó. Vajon mire számítsunk előretekintve? Tekintsük átmenetinek az idei forinterősödést, és higgyük el, hogy a forint visszatér a 17 éve gyengülő trendre, tehát jövőre jön megint a gyengébb forint (és így eléri a nagykorúságot a gyengülő forinttrend), vagy gondoljuk inkább azt, hogy most valami fundamentálisan megváltozott a forinttal kapcsolatban, és stabilizálódik az árfolyam, vagy akár tovább erősödik? 

Ahhoz, hogy erre a kérdésre megadjuk magunknak a választ, először azt érdemes tisztázni, hogy mi hajtotta a korábbi forintgyengülést, és minek köszönhető, hogy ez 2025-ben megtört. De mindezek előtt a 2008 előtti éveket ajánlott felidézni (legalábbis 1999-ig, az euró bevezetéséig visszanézni). Ebben az időszakban, bár stabilnak nehezen nevezhető volt az árfolyamgörbe, de 1999–2008 között nagyobbrészt egy szűkebb sávban zajlott a kereskedés (az euróval szemben 240–260 között) – tehát sem erősödő, sem gyengülő trend nem volt. 

Az 1999–2008 között eltelt évtized mozgalmas volt, mind az ország történelme (politikai polarizálódás, egymást váltó kormányok, EU-csatlakozás, heves utcai demonstrációk), mind a monetáris politikai keretrendszer változásai (az inflációs célkövetés bevezetése, a csúszó leértékelő árfolyamrendszer utáni árfolyamsáv, majd a szabadon lebegő árfolyamrendszer). Egy dolog azonban végig fennmaradt – ez pedig az euró bevezetése iránti elkötelezettség. Sőt erre vonatkozóan hivatalos céldátumok is megnevezésre kerültek. Arról persze el lehet beszélgetni, hogy ez mennyire volt komolyan gondolva a mindenkori kormányok által (és erre az a válasz, hogy az idő előrehaladtával egyre kevésbé). Ugye, itt már a többes szám (céldátumok) használata is jelzi, hogy az euró bevezetése többször is egy olyan távolabbi jövőbe („majd öt év múlva”) lett helyezve, hogy azzal érdemben az aktuális kormánynak ne kelljen foglalkoznia. Azaz az euró bevezetésének politikai támogatása a prioritási listán nem szerepelt túl előkelő helyen (bár érdemben itt csak a 2003-as első céldátum megnevezése utáni időszakról lehet nyilatkozni). Azonban mind a hazai lakosság, mind a vállalatok, mind pedig a külföldi szereplők számára el lett adva az a narratíva, hogy Magyarország be fogja vezetni az eurót, mégpedig az új EU-tagországok közül az elsők között. Amihez akkoriban a maastrichti kritériumok közül legnagyobb kihívásnak az inflációs cél teljesítése tűnt. 

Ez tulajdonképpen sikerült is, igaz, ennek ára volt. Ezt az árat elsősorban a magas kamatfelár jelentette. Dinamikus rendszerben kell gondolkodni, tehát a forintkamatfelár mértéke mindig összefüggésben áll a külső környezet releváns tényezőivel, valamint a hazai inflációs és fiskális folyamatokkal. 

2008 nyarán azonban az akkori miniszterelnök feladta az euróbevezetési céldátumot. Ekkorra már a magyar gazdaságpolitika egyre kevésbé tudta hitelesen képviselni a bevezetési céldátumot, de biztos, hogy ezzel a mozzanattal egy nagyon fontos horgony került ki a rendszerből. Ráadásul az akkori „céldátum nincs, menetrend van” érvelés fokozatosan átalakult, felváltotta az a politikai üzenet, miszerint a forint megtartása a hosszú távú cél.

A 2008 nyara óta bekövetkezett gazdasági és politikai folyamatokat nem is szükséges elemezni ahhoz, hogy belássuk: euróbevezetési elkötelezettség nélkül nem volt, ami le tudta volna horgonyozni (azaz stabilan tartani) a forint árfolyamát. 

Ennek nem kellett volna feltétlenül így lennie. De a gazdaságpolitika célkeresztjébe a hosszú ideig tartó (2008–2013) válságmenedzselést követően a gazdasági növekedés serkentése került (2014–2019), majd pedig ismét válságmenedzselés következett (Covid-válság, energiaválság), most pedig ennek sokadik deriváltjánál tartunk, melyet kiegészít a politikai ciklusok okozta fiskális buzgalom. Mindezek mellett a versenyképesség karbantartása szempontjából is sokáig jó ötletnek tűnt a forint tudatos leértékelése. 

De miért tudott ez a trend 2025-ben megtörni? 

1. Az biztosan látványos, hogy a forint leértékelődése 2020-tól kezdve 2024 végéig turbófokozatba kapcsolt: a korábbi évenkénti átlagos 4-5 forintos leértékelődésből évi 10-15 forint lett. Tehát van abban a hipotézisben valami, hogy ez egy olyan piaci túlzás volt, amelyet természetes, hogy előbb-utóbb korrekció kell hogy kövessen. 
2. Másrészt az új jegybanki vezetés egyre explicitebben és gyakrabban fogalmazza meg azt a véleményét, miszerint az inflációs cél eléréséhez szükséges a stabil forintárfolyam – és igyekszik ehhez rendelni a kamatpolitikáját is (tehát nem csökkent kamatot, mikor a nagy jegybankok és a környékbeli jegybankok igen). 
3. Harmadrészt kellett egy olyan nemzetközi környezet, amely a dollár jelentős leértékelődésével a feltörekvő piaci devizák malmára hajtotta a vizet. 

Azonban ahhoz, hogy a forint ereje hosszabb távon is kitartson, szükség van egy negyedik hozzávalóra is: a kormányzati gazdaságpolitika támogatására. Ha a mindenkori kormány fiskális politikájával és kommunikációjával támogatja az MNB-t az inflációs céljának az elérésében, akkor a forintot is támogatja (ehhez egyébként az EU-s költségvetési szabályrendszer betartása még valamennyire hozzá is tud járulni). Ha azonban ez hiányzik, akkor nagyobb esélye van annak, hogy amit 2025-ben tapasztalunk, visszatekintve csak egy átmeneti forintpiaci korrekciónak bizonyuljon, és visszatérjen a forint a jó öreg gyengülő trendjéhez. Mindenkinek a fantáziájára bízom, mit gondol erről.