Cégvilág

Gyorsuló magyar növekedést várnak a nagyvállalatok

Erőteljesebb gazdasági növekedést várnak 2020-ra a hazai nagyvállalatok, rövid távon pedig a jelenlegi teljesítmény folytatódására számítanak. Többségük 310 forint körüli euró árfolyam stabilizálódását feltételezi az év első felében – derül ki a K&H nagyvállalati növekedésiindex-kutatás legutóbbi adataiból.

A KSH legfrissebb, szezonálisan és naptárhatással kiigazított adata szerint a bruttó hazai termék volumene 2016 IV. negyedévében 0,4 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakát, míg tavaly összességében 1,5 százalékkal emelkedett a

A K&H nagyvállalatok körében végzett felmérése szerint leginkább a jelenlegi folytatódásával terveznek a nagyvállalati döntéshozók. Közel kétharmaduk (65 százalék) a jelenlegi növekedési ütem folytatódásában bízik, miközben minden negyedik vállalat intenzívebb gazdasági bővülést feltételez. Legnagyobb arányban (45 százalék) 2020-ra is a mostani növekedési ütem folytatódására számítanak a vállalatvezetők, közel ugyanennyien (40 százalék) azonban a jelenlegi 1,5 százalékos teljesítménynél erőteljesebb bővülésre számítanak. Ezzel egybecseng az Európai Bizottság várakozása is, amely szerint 2018-ban már 3,2 százalékkal nőhet a magyar gazdaság.

A vállalatok döntő többsége (74 százalék) a következő egy évben nem számít jelentős gazdaságpolitikai változásra a kormányzat részéről, és mindössze 6 százalékuk vár növekvő adókat és járulékokat idén. A forint alakulására vonatkozóan viszont romlottak a várakozások az előző negyedévhez képest. A többség (63 százalék) továbbra is stabil, a felméréskor jellemző 310 forint körüli euró árfolyammal tervez az év első felében, nőtt azonban a gyengébb euró árfolyamra számítók aránya (24 százalékról 31 százalékra).

GDP forintárfolyam femérés nagyvállalatok
Kapcsolódó cikkek