Cégvilág

Több tízmilliárdból épül búzafeldolgozó Heves megyében

Hétfőn letették a több mint 90 millió euróból (körülbelül 28 milliárd forint) megvalósuló Visonta Projekt Kft. búzafeldolgozó üzemének alapkövét. A rendezvényen Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter elmondta, hogy a kormány célja az élelmiszeripar fejlesztése, Mészáros Lőrinc, a projekt tulajdonosa pedig arról beszélt, hogy reményei szerint nagyon sok adót fognak Visontának fizetni.

Az újonnan épülő létesítményben az elérhető legjobb technológia használatával, különböző típusú keményítőt, alkoholt és takarmányterméket állítanak majd elő további felhasználásra. A projekt közleménye szerint 250 ezer tonna kizárólag hazai beszállítóktól vásárolt magyar búzát dolgoznak majd fel hulladékmentesen.

Magyarország egyetlen búzakeményítő gyárának beruházási fázisa naponta több száz embernek biztosít munkát. A gyár előreláthatóan 2018 végén kezdi meg kereskedelmi működését, közvetlenül több mint 250 embernek adva munkát, valamint a régióban további 500 főnek közvetetten is munkahelyeket teremt. „Ha összeadjuk a számokat, közel 800 család megélhetéséhez járul hozzá a projekt” – hangsúlyozta a térség országgyűlési képviselője, Horváth László.

A projektnek hulladékgőzt és tranzit nélküli villamos áramot biztosít a szomszédos Mátrai Erőmű, amivel Mészáros Lőrinc, a projekt tulajdonosának szavai szerint több milliárd forintot tudnak majd megspórolni. Mészáros elmondta, hogy az összesen 93 millió eurós (közel 30 milliárd forintos) beruházáshoz a kormány 20 millió eurós támogatást nyújtott, a tulajdonosok 25 millió önerővel járultak hozzá, míg a fennmaradó összeget banki hitelekből finanszírozták.

„Ha jók a számítások, az itt előállított termékek 70 százaléka exportra megy majd” – közölte Mészáros, aki már 1000-1500 új munkahely teremtéséről beszélt, mivel már most a bővítésen gondolkoznak. „Természetesen nagyon sok adót szeretnénk fizetni Visontának”, ami azt is jelenti, hogy jó eredményeket tudunk majd itt elérni – tette hozzá.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter elmondta, hogy a modern magyar élelmiszeriparról is szól a beruházás, amelynek célja egybecseng a kormányzati célokkal, mely szerint versenyképesebbé kell tenni az egész ágazatot.

„Ma már kevesebbet beszélünk a elleni küzdelemről, mert már közelítünk a teljes foglalkoztatottsághoz” – jelentette ki a miniszter, hozzátéve, hogy Heves megyében még szükség van új munkahelyekre. A miniszter szavai szerint a kormány többek között ezért is támogatta a beruházás kiemelt státuszát.

2010 óta 55 százalékkal nőtt a mezőgazdaság kibocsátása, amin belül az élelmiszeripar a 2,4 százalékát adja. Az ágazat a mezőgazdasággal együtt pedig a GDP 5,8 százalékához járul hozzá. Az élelmiszeripar, amely közel 100 ezer embernek ad megélhetést, az ipari termelés 12 százalékát adja – sorolta az ágazati statisztikákat a miniszter.

A miniszter beszélt az ágazatot érintő kormányzati stratégiák fontosságáról is. „A magyar termékeknek akár mennek exportra, akár nem, világszínvonalat kell, hogy képviseljenek” – jelentette ki Varga Mihály.

visontai projekt búzafeldolgozó mezőgazdaság élelmiszeripar
Kapcsolódó cikkek