Negyven százalékkal több külföldi futó nevezett be már most az őszi budapesti félmaratonra, mint tavaly ilyenkor. A világ egyik legszebb versenyhelyszínét kínáló Budapesten már a vendégéjszakák csaknem egy százalékát a három nagy futóverseny – Telekom Vivicittá, Wizz Air Félmaraton, Spar Maraton – közönsége adja, akik kísérőikkel érkeznek a viadalra, és átlagosan 3,2 napot töltenek el itt. A KPMG tanulmánya a budapesti futóturizmus növekedését és a versenyek hozadékát pontos számokkal érzékeltette tavaly. Mint emlékezetes, a 2015-ben mért 65,5 ezer vendégéjszaka 2016-ra 68 ezerre emelkedett, és mint Kocsis Árpád, a Budapest Sportiroda (BSI) ügyvezető igazgatója a Világgazdaságnak elmondta, a trend tovább folytatódik, a tavaszi félmaratonra 7-8 százalékkal több külföldi nevezett, mint korábban. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a vendégéjszakák száma is gyarapodni fog, ha minden az előzetes jelek szerint alakul.
A magyar főváros nagyon trendi, minden korosztályban népszerű úti céllá vált, már szájhagyomány útján terjed a jó híre, ami a legértékesebb reklám. Olyannyira, hogy – mint a versenyeken folyamatos felmérésekből kiderül – a versenyzők 55 százaléka ismerősét követve jön el futni Budapestre, és 97 százalékuk turistaként vissza akar térni, jellemzően három éven belül. Az internet térhódítása, azon belül is a közösségi oldalak népszerűsége minden korábbinál egyszerűbbé és hatékonyabbá teszi a reklámozást – mondja Kocsis Árpád, utalva az őszi Wizz Air Félmaraton kapcsán kitört nevezési lázra, ami a tavaszi európai félmaratonokra ráhirdetve szökött hirtelen magasra most.
A futóbiznisz volumenét érzékelteti: egy reprezentatív felmérés szerint már 850 ezerre teszik a többé-kevésbé rendszeresen futó magyarok számát, és 120-150 ezerre azokét, akik legalább egy versenyen elindulnak évente. Ha kétszer ennyien futnának, akkor is csak a nemzetközi átlagot érnénk el.
A futóból lett turista nemzetközi jelenség, a versenyek többségét csak egyszer futják le a jelentkezők, akik bőséges kínálatból mazsolázhatnak. Nemzetközi szinten jegyzett maratont és félmaratont 101 országban rendeznek, nem egyet extrém, illetve felülmúlhatatlan helyszínen, például a Bajkál-tó jegén, a kínai nagy falon és annak mentén, valamint az Északi- és a Déli-sarkon. Ilyen helyszínekkel kell versenyeznie Budapestnek, de a város tud valamit, mert egyre nagyobb az érdeklődés iránta. Bővülni azért még van hova, a budapesti maratoni és félmaratoni távokon 10 ezren indulnak, ami még messze van a New York-i 60 ezres vagy a berlini és a párizsi 50 ezres résztvevőszámtól. Azok nevezési díjától is, a magyar versenyek olcsónak számítanak a 20-70 eurós részvételi díjaikkal. Arról persze szó sincs, hogy ide a szerényebb jövedelműek jönnének: a nevezők többsége magasan kvalifikált, igényes és sokat költő vendég, aki négycsillagos hotelben foglal szállást. A futóversenyekre érkezők körében még mindig a kereskedelmi szálláshelyek viszik a prímet, Airbnb-n a futóknak egyharmada száll csak meg.
A versenyekhez kapcsolható költés tavaly meghaladta a 3 milliárd forintot, az adóbevétel pedig az egymilliárdot – mutat rá a versenyekben rejlő gazdasági potenciálra a BSI vezetője. A futóversenyek vendégéjszakaszáma egy kicsit kevesebb, mint a vizes világbajnokságé lesz, viszont futóversenyt minden évben rendeznek.