BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új magyar fürdő csatlakozott az elitklubhoz

Ötcsillagos minősítést kapott három kategóriában is a nyíregyházi élmény-és parkfürdő. Ezzel az elismeréssel csak néhány nagy hagyományú fürdőhely rendelkezik az országban.

Bekerült az öt legjobb vidéki fürdő közé a nyíregyházi Aquarius fürdő. A nemzeti tanúsító-védjegy rendszer alapján élményfürdőként, gyógyfürdőként és strandfürdőként is az ország élvonalába sorolták a szabolcsi megyeszékhelyen működő helyet – közölte a hirado.hu.

Az élményfürdő, a mögötte található strand és a gyógyászati részleg új, ötcsillagos minősítésének előzményeiről Podlovics Roland, a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatója azt mondta, 2016 nyarán érkezett hozzájuk a Magyar Fürdőszövetség minősítő bizottsága, amely az említett három kategóriában rendkívül sok szempont alapján vizsgálódott. Az Aquarius fürdő elbírálásnál többek közt számított az infrastruktúra, a szolgáltatási skála, a vízminőség, a víztisztítási technológia, az orvosi jelenlét és a kezelések száma is. Eddig ötcsillagos minősítéssel csak Hajdúszoboszló, Gyula, Sárvár és Zalakaros rendelkezett. A kiemelt helyek a védjegyet öt évre kapták.

A magyarországi fürdők többsége már kinyitott, június 15-re pedig minden strand kinyit – mondta Hegyi Ákos, a Magyar Fürdőszövetség főtitkára . Budapesten például a Csillaghegyi strand kinyitott, a Római május 28-án, a Palatinus, a Pünkösdfürdői és a Paskál strandrésze pedig június 3-án nyit. A nyíregyházi Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. által üzemeltetett Aquarius Élmény- és Parkfürdő szerdai közleménye szerint a gyermeknapi hétvégén nyit, május 27-én. A strandok árbevételének hatvan-hetven százaléka nyáron, két-három hónap alatt folyik be, ezért működésük szempontjából nagyon fontos az időjárás – tette hozzá Hegyi Ákos. Tavaly például a hűvös, esős nyár nem kedvezett a strandoknak, amelyek így csak az előző évi forgalom 50-60 százalékát hozták.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.