BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lehet, hogy csak két új Pixel-modell lesz

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Hatalmas érdeklődés mellett mutatta be a múlt év végén a Google az új okostelefonjait, a Pixel és Pixel XL pedig beváltotta a hozzá fűzött reményeket, igen jó értékeléseket kaptak a tesztelőktől és a felhasználóktól is. Akadnak olyanok is, akik szerint a legjobb prémiumkategóriás mobilok közé tartoznak.

Ezek után nem meglepő, hogy nagyon várja a szakmai közönség az új generációt, és bár csak az év végén számíthatunk arra, hogy megismerhetjük az új készülékeket, már most is számos részlet kiszivárgott. A napokban az XDA Developers nevű blogoldal közölt friss információkat egy olyan forrásra hivatkozva, aki eltöltött valamennyi időt az új Pixelekkel. A beszámoló egyik érdekessége, hogy míg korábban több helyen is azt lehetett olvasni, hogy három modellből áll majd a második generáció, addig az új hír szerint két eszközzel kell majd beérniük a felhasználóknak.

A két telefon közül a nagyobb majdnem 6 hüvelykes OLED kijelzővel érkezik a piacra, Snapdragon 835 processzort kap, 4 gigabyte-os RAM-mal és 128 gigabyte-nyi tárhellyel rendelkezik majd alapfelszereltségként. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a tárhelyet lehet-e bővíteni, és ha erre van lehetőség, akkor milyen mértékben. A legújabb hírek szerint az utóbbi időszak trendjeihez illeszkedve nagyon keskeny keretet kap majd a mobil, viszont a Pixelnél továbbra is ragaszkodnak az egykamerás megoldáshoz.

Az első Pixeek egyik nagy erőssége a kamera volt. Forrás: AFP

A kisebb eszköz a friss beszámolók szerint 5 hüvelykes kijelzőt kaphat, ugyanolyan processzor dolgozik majd benne, mint nagyobb társában, és a memóriája is akkora lesz. A tárhely viszont várhatóan csak 64 gigabyte. Érdekes információ, hogy a Google állítólag ennél a készüléknél száműzi a 3,5 milliméteres csatlakozót – ahogyan azt az Apple tette a legújabb iPhone-nál, így két hangszórónak is jut majd hely az eszközön.

A Google számára a HTC készíti a Pixel telefonokat, amelyek első generációját tavaly októberben mutatta be a társaság. Ebből kiindulva sokan úgy gondolják, hogy idén is az ősz második felében érkezhetnek az új modellek, és figyelembe véve a nagy gyártók által követett termékfejlesztési stratégiát, reálisnak tűnik ez a dátum. Az első Pixelek közül a nagyobb, az XL egyértelműen a prémiumkategóriát képviselte árában – 769 dollár volt az induló ár –, és az eszközök a képességeiket vizsgálva is ebbe a csoportba tartoznak. Főleg a kamerájuk kapott sok dicséretet. Egy 12,3 megapixeles Sony szenzor került a telefonokba, ráadásul amíg aktív, másodpercenként 30 képkockát készít a mobil, és amikor fényképezünk vele, ezekből állítja össze a képet a legjobb eredmény érdekében.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.