Cégvilág

Mankót kapnak az alapellátás dolgozói

Az alapellátás minősége javulni fog, és könnyebb lesz az ott dolgozó orvosok helyzete.

Idén 0,5, jövőre pedig 1 milliárd forintot különítenek el az alapellátásban egy újfajta szakmai rendszer létrehozására. Az úgynevezett kollegiális szakmai vezetői rendszer teljesen új elem az alapellátási rendszerben. A szakmai vezetők mandátuma három évre szól majd, és elsősorban a mára elsorvadt, de korábban létező háziorvosi szakfelügyelői rendszert fogja pótolni – mondta a Világgazdaságnak Selmeczi Kamill, a Falusi Körzeti Orvosok Országos Szövetségének (Fakoosz) elnöke. 2015-ben a parlament elfogadta az alapellátási törvényt, s ez írta elő a kollegiális háziorvosi rendszer létrejöttét – fűzte hozzá az elnök.

Fotós: Ötvös Imre

A rendszer elsősorban szakmailag, minőségbiztosítás tekintetében segíti majd az alapellátásban dolgozó orvosok egymás, valamint az egészségügyi irányítás közti kommunikációját. A rendszer létrehozását egyébként a háziorvosi szervezetek kezdeményezték, s végül így épült be az alapellátási törvénybe – tette hozzá a Fakoosz elnöke. A rendszer részleteiről a szakmai vezető elmondta: járásonként, megyénként és országosan egy-egy kollegiális háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi vezetőt választanak meg három évre. Egy-egy vezetőhöz körülbelül 50-55 praxis tartozhat majd. A járási vezetők a megyei vezetőket választják ki, az országos vezetőket pedig az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) által kiírt pályázattal fogják eldönteni. Az országos szakmai vezető háromhavonta egyeztet a megyei vezetőkkel, s munkájukról félévente készít jelentést az ÁEEK-nak.

Selmeczi Kamill azt reméli, hogy az ellátás minősége javulni fog, tehát ott, ahol eddig problémák voltak, a szakmai kontroll miatt jobb lesz a helyzet. A rendszer többek közt abban is segít majd, hogy a vállalkozásban dolgozó háziorvosok folyamatosan eljárhassanak továbbképzésekre, valamint könnyebb lesz megoldani a helyettesítéseket, illetve a szabadság szervezése és az ügyeleti rendszer működtetése is gördülékenyebben fog menni. Selmeczi Kamill megemlítette, hogy a rendelet még nem tartalmazza a rendszer infrastrukturális hátterét. Vagyis még nem lehet tudni, hogy a kollegiális orvosok hol végzik majd a munkájukat és milyen adminisztratív támogatást kapnak. A Fakoosz elnöke szerint valószínűleg a kormányhivatalokban vagy a járási hivatalokban kaphatnak majd helyet az új vezető orvosok, hiszen jelentéseket kell készíteni, s a működésükhöz adminisztratív háttérre is szükség van. Az új vezető orvosokat elektronikus voksolással augusztus 1. és szeptember 30. között választják majd meg.

egészségügy kontrollrendszer segítség alapellátás
Kapcsolódó cikkek