Cégvilág

Van amikor a méret a lényeg

A drágakövet tavaly már árverésre bocsátották, az aukción azonban a legnagyobb licit nem érte el a 70 millió dolláros (18,7 milliárd forintos) kitűzött árat.

Darabokban kellene értékesíteni a világ legnagyobb gyémántját, vélik szakértők, mivel a drágakő túlságosan nagy ahhoz, hogy egyben adják el. A 2,5-3 milliárd éves, teniszlabda méretű színtelen gyémántot 2015 novemberében találták Botswanában, a kanadai Lucara Diamond Corporation bányájában.

Az 1109 karátos kő minden idők második legnagyobb drágakő-minőségű, szabálytalan alakú gyémántja: mérete 65 × 56 × 40 milliméter. A szakértők korábban úgy vélték, hogy mivel a drágakő kivételesen áttetsző, ezért a legnagyobb csúcsminőségű gyémánt készülhet belőle, amelyet valaha vágtak és csiszoltak. A követ később Lesedi La Ronának nevezték el, amely a botswanai setswana nyelven azt jelenti: „a mi fényünk”.

Forrás: MW

A kanadai cég vezetője, William Lamb tavaly nyáron bocsátotta árverésre a Lesedi La Rona névre keresztelt gyémántot a Sotheby’s aukciósházban, abban a reményben, hogy a dúsgazdag befektetők, akik műkincsekért is vagyonokat fizetnek ki, egy ilyen különleges nyers gyémántot is megvásárolnak majd. Az aukción azonban a legnagyobb licit 61 millió dollár (16,3 milliárd forint) volt, nem érte el a 70 milliós (18,7 milliárd forintos) kitűzött árat. Egyes hozzáértők úgy vélik, az árverés legalább megmutatta, hogy van piaca a kőnek, és néhány év múlva valószínűleg el tudná adni a cég. Mások azonban úgy gondolják, a Lucerának társulnia kellene erre felkészült vállalatokkal, és vágva, csiszolva kellene értékesítenie a gyémántot.

A Rare Diamond House ügyvezető igazgatója, Oded Mansori azt tanácsolta a Lucarának, hogy ne kapaszkodjon a Lesedibe, mivel az új bányászati technológiáknak köszönhetően bármikor előkerülhet egy nagyobb gyémánt. A kanadai bányászati cég vezetője azonban úgy látja, semmi sem garantálja, hogy lesz egy következő darab. A Lucara is egy különleges, röntgenérzékelőkkel felszerelt, nagy gyémántkutató géppel találta a Lesedit és még további két nagy gyémántot, egy 813 és egy 374 karátos követ két nap alatt. A 813 karátos, Constellation nevű gyémántot egy dubaji kereskedőcég vásárolta meg 63 millió dollárért (16,9 milliárd forintért), a 374 karátos kőért pedig Laurence Graff brit gyémántkereskedő fizetett 17,5 millió dollárt (4,7 milliárd forintot).

A legnagyobb, drágakő-minőségű, 3106 karátos gyémántot egyébként 1905-ben találták egy dél-afrikai bányában. A Cullinan gyémántot feldarabolták, és több drágakövet csiszoltak belőle, a két legnagyobb darab a brit koronaékszereket díszíti.

gyémánt árverés értékesítés
Kapcsolódó cikkek