BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lezárásokra kell számítani vasárnap a fővárosban

Forgalomkorlátozásokat vezetnek be a fővárosban a Wizz Air Budapest Félmaraton futóverseny miatt vasárnap, délelőtt lezárják egyebek mellett a Lánchidat és a Szabadság hidat – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.

Azt írták, hogy a sporteseményt a Városliget, az Andrássy út, a József Attila utca, a Széchenyi István tér, a Lánchíd, a budai és a pesti alsó rakpart, az Attila út, a Lánchíd, a Szabadság híd, a Nyugati téri felüljáró, a Váci út, a Bajcsy-Zsilinszky út és a Dózsa György út egy-egy részének szakaszos lezárásával rendezik meg.

A BKK kéri a fővárosban utazókat, hogy aki teheti, válassza a kötöttpályás közösségi közlekedési eszközöket, elsősorban a metró- és a villamosvonalakat.

A futóverseny rajthelye, a Városliget kényelmesebb megközelítése érdekében reggel szükség szerint a megszokottnál sűrűbben indítják a kisföldalattit. A forgalomkorlátozások miatt sok járat menetrendje módosul, ezért arra kérik az utasokat, hogy indulás előtt tájékozódjanak a BKK honlapján, a BKK Futár vagy a BKK Info alkalmazásban.

A vasárnap 9 órakor rajtoló futóverseny útvonala: Olof Palme sétány-Hősök tere-Andrássy út-József Attila utca-Széchenyi István tér-Lánchíd-Clark Ádám tér-Lánchíd utca-Apród utca-Attila út-Alagút utca-Clark Ádám tér-Fő utca-Jégverem utca-Bem rakpart-Halász utcai lehajtó-budai alsó rakpart-Pázmány Péter sétány-Műegyetem rakpart-Szent Gellért tér-Szabadság híd-Fővám tér-Közraktár utcai lehajtó-pesti alsó rakpart-Széchenyi István tér-József Attila utca-Bajcsy-Zsilinszky út-Nyugati téri felüljáró-Váci út-Lehel út-Dózsa György út-Hősök tere-Olof Palme sétány.

A mezőny elhaladása idején időszakos forgalomkorlátozások lesznek – hangsúlyozták. Lezárják egyebek mellett a pesti alsó rakpartot reggel 7 és fél 12 között, a budai alsó rakpartot a Margit hídtól a Rákóczi hídig 8 és 10 között, a Hősök terét 9-től délig, az Andrássy út-József Attila utca-Széchenyi István tér-Lánchíd útvonalat nagyjából 9-től 10-ig, a Szabadság hidat és a Közraktár utcai lehajtót pedig fél 10-től 11-ig.

Változik a közösségi közlekedés is. A futóverseny rajthelye, a Városliget kényelmesebb megközelítése érdekében reggel szükség szerint a megszokottnál sűrűbben jár a kisföldalatti.

A 2-es villamos várhatóan fél 10 és fél 12 között rövidített útvonalon, a Közvágóhídtól a Boráros térig halad.

A 4-es és a 6-os villamos nagyjából 9-től fél 10-ig három szakaszon, megosztva közlekedik. A dél-budai végállomástól a Blaha Lujza térig megy, a Széll Kálmán tértől az Oktogonig, a Blaha Lujza tér és a Király utca / Erzsébet körút megállóhely között pedig egyetlen villamosszerelvény közlekedik oda-vissza. Ebben az időszakban az Oktogonon gyalogosan sem lehet átjutni – hívták fel rá a figyelmet.

Az 5-ös busz várhatóan 9 és 10 között mindkét irányban módosított útvonalon jár. A 9-es busz 9-től fél 12-ig két szakaszon, megosztva közlekedik: Kőbánya alsó vasútállomás felől a Deák Ferenc térig, Óbuda, Bogdáni úttól pedig a Nyugati pályaudvarig.

A 15-ös és 115-ös busz ugyanebben az időszakban szintén két szakaszon, megosztva jár: az Árpád hídi és a Gyöngyösi utcai metrómegálló felől a Kossuth Lajos térig, míg a Boráros tértől a Deák Ferenc térig. A 16-os busz nagyjából 9 és fél 12 között nem közlekedik. A budai Vár ebben az időszakban a Széll Kálmán tér felől a sűrűbben indított 16A busszal közelíthető meg.

A 19-es villamos várhatóan negyed 10 és negyed 11 között két szakaszon, megosztva jár: a kelenföldi vasútállomástól a Clark Ádám térig, a Bécsi út / Vörösvári út felől pedig a Batthyány térig. Mindkét irányban módosított útvonalon halad 9-től délig a 20E, a 30-as, a 30A és a 230-as busz.

A 41-es villamos várhatóan negyed 10 és negyed 11 között a Frankel Leó úttól a Móricz Zsigmond körtérig a 17-es villamos vonalára terelve közlekedik. A 47-es és a 49-es villamos fél 10 és 10 között a dél-budai végállomástól módosított útvonalon csak a Clark Ádám térig, majd 11-ig a Batthyány térig visz utasokat.

Mindkét irányban módosul az 56-os villamospótló busz útvonala is 9 és 10 között, valamint a 70-es és a 78-as trolibuszé 6-tól délután fél 2-ig. A 72-es trolibusz nagyjából 10 és 12 között két szakaszon jár: az Orczy tértől a Deák Ferenc térig, valamint a Nyugati pályaudvar és a Munkácsy Mihály utca között.

A 73-as trolibusz nem jár 10-től fél 12-ig. Módosított útvonalon közlekedik a 75-ös trolibusz a Jászai Mari tér felé délelőtt és kora délután, míg a Puskás Ferenc Stadion felé csak délelőtt.

Szintén változik a 83-as trolibusz útvonala nagyjából fél 10 és 11 között. Két szakaszon, megosztva jár a 105-ös busz 9-től délig a Gyöngyösi utcai és a Mexikói út metrómegálló, valamint az Apor Vilmos tér és a Déli pályaudvar között.

Mindkét irányban módosul a 178-as busz útvonala is, nagyjából 9-től 10-ig – írták a közleményben, amely teljes terjedelmében a http://bkk.hu/2017/09/forgalomkorlatozasok-belvarosban-wizz-air-budapest-felmaraton-miatt-szeptember-10-en/ címen olvasható.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.